Az Ultrace egy immár 15 éve létező tuningautó-kiállítás, melynek eseményeire mindig igyekeznek Európa legjobb járgányait összeválogatni. Az eddig csak Lengyelországban, de nemrég már Németországban is bemutatkozó expóra bekerülő autók mindig rejtenek valami különlegességet.

Nem volt ez másképp a mögöttünk hagyott hétvégén sem Düsseldorfban. A kiállítás sztárja egyértelműen az a BMW E30 M3 volt, melyet egy francia művész, Julien Boudet és stúdiója, valamint egy másik lengyel csapat alkotott koprodukcióban. Az eredmény egy kétszintes járműszörnyeteg lett, felül egy klasszikusnak mondható, narancssárga Jägermeister-festésű autóval. Ennek azonban hiányoztak a kerekei:

azokat ugyanis négy Suzuki motorkerékpár pótolta, melyeket állványzattal erősítettek az autóhoz.

“Én is azon gondolkozom, mi ez” – mondta az eredményről maga az egyik alkotó az Autoblog szerint, hozzátéve, hogy “egyszerűen menő, jó ránézni” – ez mondjuk megadható.

A jármű ebben a formában egyébként vezethetetlen, tényleg nem több látványos installációnál, guruló szobornál. Pedig vezetése alapvetően élménycélokat szolgál: az M3 első, E30-as sorozata a túraautózás miatt született meg, 1986 márciusa és 1991 júniusa között gyártották le azt az 5000 darabot, ami a DTM-be, vagyis a német túraautó-bajnokságba való belépés feltétele volt. Eredetileg 2,3 literes, majd kisebb részben 2,5 literes négyhengeres motorral szerelték a BMW M3-at, ami kupéként és kabrióként egyaránt elérhető volt. Többféle létezett a 2,3 literes hajtásláncból, a teljesítményük 195 és 220 lóerő között mozgott, míg a 2,5 literes blokk 231 lóerőt adott le.