A Santander 2007-ben Fernando Alonsóval együtt érkezett a wokingi csapathoz, de a kétszeres világbajnok mindössze egy évig maradt Ron Dennisékkel. A bank a spanyol klasszis távozása után sem hagyta el a McLarent, de a szerződésük lejárta után váltani fog.
“Igen, a Santander 2010-től a Ferrari partnere lesz” – jelentette ki a pénzintézet vezetője, Emilio Botin a spanyol Diario AS-nak.
Botin azt is világossá tette, hogy Alonsót is szeretnék a Ferrarinál látni: “Alonso a világ legjobb versenyzője, szeretnénk vele dolgozni, persze ez nem csak rajtunk múlik.”
Alonso nemrégiben jelentette be, hogy még két évig marad a Renault-nál, és a Ferrari mindkét pilótája, Felipe Massa és Kimi Räikkönen is 2010 végéig rendelkezik szerződéssel a maranellói csapatnál, így vagy borsos áron kell majd kivásárolni a szerződéseket, vagy csak 2011-ben kerülhet sor a váltásra.





