A 2026-os Magyar Nagydíjon ugyan az elején elveszítette a vezetést a poel-ból induló Lando Norris, de aztán minden tökéletesen jött ki a McLaren címvédőjének, így az angol megnyerte idei első versenyét. A 4. helyről indulón Max Verstappen leszegett fejjel ment előre egészen a 2. helyig, Kimi Antonelli pedig a kiváló gumikezelésének köszönhetően a 3. helyig kapaszkodott, míg bajnoki riválisai, Lewis Hamilton és George Russell csak az 5. és 7. helyet hozták.
A hungaroringi dobogósok David Coulthardnak nyilatkoztak a kiszállás után.
1. Lando Norris (McLaren)
„Nem tudom, mi volt [az elején], de folyamatosan ki akart törni az autó fara, három-négy húzós pillanatom is volt, pocsék érzés volt. Oscar szépen előzött – én kicsit a porra mentem, ott lőttek is az első körnek. De hajtottam, mint az őrült, hogy hibára kényszerítsem vagy valami. Nagyon ritkán volt olyan jó a tempóm, mint ma. Csodálatosan működött az autó, végig megvolt az önbizalmam, nagyszerű futam. Elnyújtott etapjaim volt, nem tudtam, mire számítsak, de a tempó olyan jó volt, hogy mindig sikerült egy kicsit még nyújtani, aztán a frissebb gumik meg is hozták a győzelmet. Nagyon örülök, hogy újra az élen vagyok, újra az egyes számot láthatom.”
„Szeretném hinni, hogy nyerhetek még további futamokat idén. Az alapján, hogy milyen jónak tűnt ma az autó, komolyan bízom benne, hogy így folytathatom. Persze lesznek küszködősebb alkalmak, de olyanok is, amikor még ennél is jobb lehetek. Tisztában vagyok vele, hogy ez a pálya különösen kedvez nekem, talán az egész szezonból ez fekszik a legjobban, szóval lehet, hogy pillanatnyilag ez a csúcs, de hiszem, hogy lesznek még futamgyőzelmeim. Tudtam, hogy jönni fog, hiszen a csapat nagyon keményen dolgozott az autón, hogy újra nyerhessünk. Jó érzés, hogy meghálálhattam nekik.”

Kép: Clive Rose/Getty Images
2. Max Verstappen (Red Bull)
„Nem számítottam rá, hogy a dobogóra állhatok ma, de keményen megdolgoztam érte. A rajt tisztességesen sikerült, jól jött ki az 1. és 2. kanyar. Aztán az első kiállás után az egyes kanyarban ki tudtam fékezni Lewist, elé tudtam kerülni. Megláttam a lehetőséget, tudtam, hogy ez lesz az egyetlen ilyen, szóval bevállaltam. A fékekkel jók vagyunk, ami segített, de eleve kézben tartottam a dolgokat. Onnan meg csak igyekeztem túlélni a gumikon, és a jó döntéseket hozni a stratégiát illetően. Ennek fényében nagyon örülök a 2. helynek.”
3. Kimi Antonelli (Mercedes)
„Húzós futam volt. Nagyon nehéz volt előzni, szóval a stratégiából kellett valamit kihoznunk. Eredetileg egykiállásos versenyre gondoltunk, de aztán szóltak, hogy a gumi már nagyon a határon van, szóval kimentem cserélni. Amikor a virtuális biztonsági autó alatt a két Ferrari is kiment, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, mert én keményeken voltam, ők a lágyakon, de szerencsére sikerült őket magam mögött tartanom.”
„Természetesen örülök, hogy tovább nőtt az előnyöm a bajnokságban, így a legjobb nyári szünetre menni. Úgy gondolom, hogy a mai nap szép kármentés volt, aztán nyomni kell tovább, mert nehéz lesz az idény második fele, de én mindent beleadok majd.”




