Az Aston Martin az előző évek hatalmas befektetései, a Honda kizárólagos motorszállítóként való megnyerése, a fejvadászat, a sztármérnök Adrian Newey leigazolása ellenére a mezőny messze-messze legrosszabb autójával állt elő a kiváló áttörési lehetőséget jelentő 2026-os idényre.
Az AMR26-os egészen Belgiumig a leglassabb modell volt, még az új belépő Cadillac versenyképesebb volt nála, ám a silverstone-i alakulat a Hungaroringre elhozta az év első fejlesztési csomagját, a majdnem minden ízében megújult kasztnival pedig Fernando Alonso a Magyar Nagydíj időmérőjén idén első ízben a Q2-ig juttatta a zöld autót.
A spanyol veterán ugyan a második szakaszban már nem tudott előrébb lépni, a 16. helyen zárt, de az előrelépés láthatóan nagy bizakodással töltötte el:
„Én is, a csapat is megkönnyebbült egy kicsit, hogy megtaláltuk az autó gyengeségeit, és megtettük az első lépéseket a jó irányba. Hoztunk néhány fejlesztést az autóhoz – két év csalódássorozata után most végre lendületet kaptunk, ez érezhető az egész csapatban, a gyárban, szóval bizakodó vagyok” – mondta a kvalifikáció után a hungaroringi paddockban.
„Nincsenek kétségeim a csapatot illetően, nincsenek kétségeim Adrian Newey-t illetően, nincsenek kétségeim a silverstone-i csapat potenciáljával kapcsolatban. Csak idő kérdése, hogy a miénk legyen a Forma-1 legjobb autója, ahogy az is csak idő kérdése, hogy a Honda az F1 legjobb erőforrását szállítsa nekünk. Szeretném, ha ez az idő a lehető legrövidebb lenne.”
A kontraszt erős, hiszen a spanyol csütörtökön még azon a véleményen volt, hogy bármilyen jó is legyen a mostani csomag, az Aston Martin pozíciója nem változik tőle, ez a hétvégén is a mezőny végén lesznek.
Míg az autó már most frissült, a Honda a nyári szünetet követő első fordulóra, a Holland Nagydíjra viszi majd a fejlesztett erőforrását.




