Március elején az USA és Izrael által Irán ellen indított háború, a térség destabilizálódása miatt a várakozásoknak megfelelőlően múlt vasárnap bejelentették, hogy áprilisban nem rendezik meg a Bahreini és Szaúd-arábiai nagydíjakat. Ráadásul a hétvégéket nem pótolják más helyszíneken, így áprilisban Forma-1 nélkül maradunk, de mit jelent ez a sportnak?

Részben logisztikai feladatot, mivel a megváltozott naptár miatt a csapatoknak más útvonalon kell eljuttatnia az alkatrészeket, motorhome-okat és a csapattagokat a májusi Miami Nagydíjra, másrészt pénzügyi veszteséget. Míg a logisztika megoldható, és a naptárban így is maradt összesen 22 verseny, a pénzügyi kiesés kevésbe pótolható.

Az előző szezonban nagyon jó számokkal zárt az Forma-1 3,9 milliárd dolláros éves bevétellel és 632 millió dolláros nyereséggel. A befektetési tanácsadó Guggenheim Partners becslése szerint a bevétel terén az áprilisi nagydíjak elmaradása a tavalyi számokhoz viszonyítva 200 millió dolláros (68 milliárd forintos), tehát 5%-os veszteségről van szó, a nyereség pedig 80 millió dolláros (27 milliárd Ft), azaz 12%-os hiányt szenved, írja a Gulf News.

Az éves bevétel nagy hányadát a versenyrendezési díjak teszik ki, ezek 2025-ben összesen 824 millió dollárt jelentettek. Azért különösen fájó, hogy ez a két verseny marad el, mert a két ország magas rendezési díjat fizet a sportnak, a törléssel azonban ez is elmarad. A becslések szerint a két hétvége díja együttesen 115 millió dollár (39 milliárd forint). Ez a tavalyi számokkal nézve csak a rendezési bevételekből 14% százalékos kiesést jelentene.

Összevetésként: a magyar állam tavaly nyáron kb. 50 millió dollárt fizetett a szervezésért, ami akkor 17,5 milliárd forintot jelentett, tehát hazánk sincs sokkal elmaradva ezen díjak terén. Gazdasági elemzés híján ráadásul nem tudhatjuk, ez milyen formában térül meg, emellett a gyorsan változó árfolyamok miatt az is csak utólag derül majd ki, hogy forintban mennyibe fog nekünk kerülni az idei hungaroringi hétvége.

Visszatérve a közel-keleti futamokra: állítólag a bahreini szervezők mindent, megtesznek, hogy visszatérjenek az idei naptárba. A tavaly Liberty Media által megvásárolt MotoGP esetében például az idei Katari Nagydíj szervezése került veszélybe hasonló okokból, végül ezt a napokban halasztották novemberre, a Forma-1-nél azonban nem ilyen egyszerű a felállás. Halasztásra esetleg nyáron lenne időpont, akkor viszont túl meleg van az országban, az őszi menetrend sűrűsége miatt pedig a későbbi beszúrás is lehetetlennek látszik.

Így valószínűleg pótlás nélkül elmaradó versenyhétvégék tehát mind a tulajdonos Liberty mediának, mind a csapatoknak fájhatnak majd, akiknek az év során kevesebb pénzből kell osztozniuk, sőt bár gyaníthatóan legalább a koronavírus-világjárvány óta van valamilyen vis maiorra vonatkozó kitétel a támogatói szerződésekben –, a szponzori bevételek is csorbulhatnak, hiszen 24 helyett csak 22 hétvégén kapnak megjelenést a különböző hirdetők.

A cikk szerzője Takács Hunor