2011-13 között, az eredetileg öt évre szóló szerződését sem kitöltve az Uttar Prades állambeli Noidában tartották az Indiai Nagydíjat a Buddh International (BIC) pályán.

Az adóügyi problémák miatt befuccsolt nagydíjat most szeretnék feltámasztani, a The Times of India tudósítása szerint a szövetségi kormány szeretné, ha a pályát 2024-ig kezelő Jaypee Grouptól az azt átvett YEIDA fejlesztési cég egy, az F1-es versenyek szervezésére képes vállalkozásnak adná át a helyszínt.

A lap arról ír, hogy a sportminiszter a múlt héten meglátogatta a pályát, ahol a YEIDA vezetőivel tárgyalva azt vetette fel, hogy 2-3 évre adják át az F1-es versenyhelyszín irányítását egy, a hírben meg nem nevezett sportmenedzsmentcégnek, hogy az visszahozhassa a száguldó cirkuszt az országba.

India 2030-ban rendezi a brit birodalom utódállamainak „olimpiáját”, a nemzetközösségi játékokat, 2036-ra pedig a nyári olimpia rendezésére is pályáznak, az F1-es nagydíjat már mindezek előtt, amolyan bizonyításként, főpróbaként szeretnék megtartani.

1,426 milliárdos lakosságával India a Föld legnépesebb országa, és bár fizetőképes piacként még nem olyan erős, gyanítható, hogy megfelelő pénzügyi konstrukció esetén a Forma-1 vezetése minden bizonnyal örömmel futna neki egy újabb ottani terjeszkedési kísérletnek – az óriási torta kisebb szelete is hatalmas lehet.

Talán kisebb esélye van a szintén visszatérni kívánó Dél-Afrikának: hiába dolgoznak az ügyön már két éve, a napokban a sportminiszter Gayton McKenzie elimsrte, hogy a kyalami versenypálya F1-es szintre való felkészítése nagyobb falat, mint gondolták, és bár állítása szerint 90 százaléknál járnak, a 2027-es rendezés még kizárt.