A Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj időmérője után George Russell volt az első, aki hangosan kimondta, számít arra, hogy Max Verstappen a McLarenek feltartására játszik majd a futamon. Tény, hogy a Red Bull hollandjának ez az egyetlen esélye, hiszen csak úgy lehet bajnok, ha Lando Norrist “leszorítja” a dobogóról.

A címvédő tudja, milyen az ilyen játék Abu-Dzabiban: 2016-ban a szemei előtt bontakozott ki ugyanez Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. Azt a példát látva és részben átélve azonban úgy gondolja, a vasárnapi nagydíjon ezt nem lesz könnyű kivitelezni. “Más volt a vonalvezetés. Úgy gondolom, most sokkal többet lehet szélárnyékozni egy körön, szóval nem könnyű az ilyesmit megcsinálni” – fogalmazott, utalva a 2021-es átépítés előtti állapotokra.

Verstappen szerint az autók is “segítettek” abban, hogy akkoriban könnyebben ment a feltartósdi. “Akkoriban könnyebb volt ez, mert a gumik túlmelegedtek, ha közel autózott az ember a másikhoz. Emlékszem, 2016-ban még az időmérős körökön sem mehettünk az első szektorban padlógázzal menni, hogy életbe tartsuk a gumikat az utolsó szektorra. Nagyon más idők voltak.”

A holland ettől függetlenül azonban mindent bele fog adni. “Nincs vesztenivalóm. Természetesen megpróbálom megnyerni a versenyt. Védekezek, ha támadnom kell, támadok, hisz mi történhet?” – fogalmazott.