Óriási felhajtás mellett érkezett meg a Forma-1-be a Mercedes neveltje, tavaly szeptemberben Monzában, az Olasz Nagydíj hétvégéjén jelentették be, hogy a 18 éves Andrea Kimi Antonelli lesz a távozó Lewis Hamilton utódja.

Az újonc a szezon elején még – talán a várakozásokat is felülmúlva – szépen kezdett, de aztán a kanadai 3. hely kivételével inkább visszafelé haladt, balesetekbe keveredett, és egy évvel a bejelentés után, idén, Monzában a szabadedzésen eldobta az autót, a futamon pedig nem túl meggyőzően, büntetést is begyűjtve vezetett, melyet követően Wolff a médiában is „hervasztónak”, „csalódást keltőnek” bélyegezte Antonelli szereplését.

A hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíj csütörtöki sajtónapján az olaszt is megkérdezték arról, hogyan élte meg a nyilvános kritikát.

„Hát, azt hiszem, nagyjából értettem a megszólalását. Totóval mindig nyíltak vagyunk egymással, szabadon, nyíltan beszélünk. Úgy gondolom, alapvetően az adott futamról beszélt. Az időmérő igazából elég jól sikerült, még a második szabadedzéses kicsúszás ellenére is. De aztán a futamon, különösen a kemény gumikon, már küszködtem. A rajtnál is hibáztam. Szóval szerintem elsősorban a futamról beszélt Toto, amiről én is azt gondolom, hogy nem volt a legjobb”magyarázta.

„De pozitívan vettem a kritikát, inkább erőt adott, hogy ezen a hétvégén jobb legyek” – emelte ki.

Russell-lel egyetemben Antonellinek sincs még szerződése 2026-ra, és bár nehéz elképzelni, kire cserélnék le az olasz fiatalt, vannak, akik szerint előfordulhat, hogy egy-két szezonra másik csapathoz (talán az Alpine-hoz) küldik, esetleg tartalékosi pozícióba léptetik vissza.