Fernando Alonso még 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és bár a 2002-es, valamint a 2019–20-as szezonokat kihagyta, 22 szezonja során így is minden idők legtapasztaltabb F1-es versenyzőjévé vált.

A 44 éves spanyol a hétvégén következő Azerbajdzsáni Nagydíjon 418. F1-es nagydíján indul majd, de csapattársa, a sportágban 2017 óta jelen lévő, 9. idényében már veteránnak is nevezhető Lance Stroll is a 182. versenyét kezdheti.

Ha első pillantásra nem tűnt volna fel, tisztázzuk: a két versenyző együttesen 600 F1-es futammal bír majd, ha Bakuban elrajtolnak – a sportág 1950 óta íródó történetében soha egyetlen csapatnál sem volt még ennyi indulással bíró páros.

Hogy kontextusba helyezzük ezt a számot – vagy akár csak Strollét –, jegyezzük meg, hogy a kétszeres világbajnok Alberto Ascari mindössze 32, de az ötszörös bajnok legenda, Juan Manuel Fangio is csak 51 nagydíjat teljesített, a háromszoros bajnok Jackie Stewart a 99. versenye után vonult vissza. Csak Stroll több futamot teljesített már, mint Ayrton Senna (162), Mika Häkkinen (165) vagy Niki Lauda (180), hamarosan pedig beérheti a négyszeres bajnok Alain Prostot és a háromszoros bajnok Nelson Piquet-t is (202, illetve 205 futam).

A jelenlegi mezőnyből Alonsóékhoz a Ferrari párosa áll a legközelebb, náluk a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton 372, Charles Leclerc 173 futammal áll, összesítve 545 versenyen indultak már. Érdekesség, hogy a Forma-1-be jövőre belépő Cadillac is igen erős lesz ilyen szempontból: Valtteri Bottas és Sergio Perez párosa együttesen 547 nagydíjjal a háta mögött indítja újra karrierjét az amerikai csapatnál. A ferrarisok a 2026-os szezon harmadánál érhetik el a 600-as határt, a cadillacesek pedig a jövő év végén érnek majd annak közelébe.