A Red Bull hollandja a napokban a spanyol El Mundo Deportivónak adott interjút, melyben a bajnoki küzdelmeiről, az ellenfelekről és általában a legjobb pilótákról kérdezték.
A négyszeres világbajnok első címét 2021-ben szerezte, akkor a szezonzáró utolsó köréig folyt a harc Lewis Hamilton ellen, végül – vitatható körülmények között – a holland győzedelmeskedett, 2022, ’23 és ’24 is könnyebb volt. Megkérdezték, hogy hiányzik-e neki a Hamiltonnal folytatott adok-kapok, a kiélezett küzdelem.
„Nem, a hiányzik elég erős kifejezés. De nagyra tartom az akkori küzdelmet. A 2024-es évre nagyon büszke vagyok amiatt, hogyan kezeltük a dolgokat, hogyan tudtuk javítani az autó teljesítményét. De számomra minden bajnoki győzelemnek különleges jelentősége van. 2024 más volt, mint ’21, mindegyik más, de épp ettől olyan szép mindegyik.”
Bár Charles Leclerc, George Russell is elcsípett már egy-egy időmérős elsőséget, Verstappen pedig hármat, idén a McLaren pilótái halmozzák a pole-okat. De kit tart a legjobb kvalifikálónak a holland?
„Hű, ez nehéz kérdés. De azt hiszem, jelenleg… Charles-t mindig is nagyon erősnek tartottam az időmérőn. És Leclerc az előzésekben is jó” – mondta, mellőzve Oscar Piastrit és Lando Norrist, majd Ferando Alonso versenyzését és védekezését méltatta. „Mindig is szerettem Fernando versenyzését nézni. Igazi harcos, tetszik. Ragyogó a védekezésben. Ő a legintelligensebb pilóta, fejben ő a legerősebb.”
Arra, hogy vajon ki minden idők legjobb F1-es versenyzője, így felelt:
„Szerintem ezt lehetetlen megmondani. Nagyon sok nagyszerű pilóta volt a különböző korszakokban. Szerintem fontosabb, hogy egyszerűen értékeljük, milyen jó versenyzők is voltak az idők során.”
Verstappen idén már csak papíron van versenyben a bajnoki címért, az olyan győzelmekkel, mint a múlt vasárnapi monzai, legfeljebb csak szépíthet, de továbbra is hajt – ebben rokonléleknek érzi Alonsót.
„Ilyen értelemben hasonlítok Fernando Alonsóra. Nincs bajnoki győzelemre alkalmas autója, de sosem adja fel. Mindig küzd, amit nagyra tartok. 44 éves, de továbbra is nagyon motivált, teljes erőbedobással dolgozik. Még akkor is megvan benne a szenvedély, ha nem mennek jól a dolgok. Számomra ez azt bizonyítja, hogy igazi harcos. Remélem, hogy én is sokáig ilyen maradok, hogy mindig igyekszem a legtöbbet kihozni magamból.”
A kérdésre, hogy örömmel küzdene-e jövőre a spanyol ellen a világbajnoki címért, így felelt:
„Remélem, hogy lesz ilyen, igazán remélem! Fantasztikus lenne vele megküzdeni a bajnoki címért. Nagyon tisztelem Fernandót, nagy bajnok. Imádnám [a küzdelmet], de egyelőre nem tudni, mit hoz 2026.”



