Még a McLarennek sem volt ellenszere Max Verstappen dominanciájára a Forma–1-es Olasz Nagydíjon. A négyszeres világbajnok több mint 19 másodperces fórral húzta be a monzai versenyt, így a wokingi istállónak be kellett érnie a dobogó második, illetve harmadik fokával.

A McLaren szempontjából az utolsó körök váltak a legizgalmasabbá, köszönhetően annak, hogy akaratán kívül megcserélte Lando Norrist és Oscar Piastrit a bokszkiállásoknál. Annak ellenére, hogy szinte az egész futamon a brit haladt előrébb a pályán, az ausztrált hívták hamarabb a bokszutcába – a döntésről előzetesen egyeztettek Norrisszal is, aki azzal a feltétellel adott zöld utat, hogy nem történik elévágás. Miközben Piastri kerékcseréjét sallangmentesen, 1,9 másodperc alatt lezavarták, egy körrel később a brit a lassú, 5,9 másodperces kiállás után csak a csapattársa mögé tért vissza a pályára.

A kellemetlenségeket csapatutasítással orvosolták, így a 49. körben Piastri visszaadta a pozíciót, és bár ezután szabad volt a verseny kettejük között, már nem változott a sorrend. A leintés után így is volt mit megmagyarázni, de Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke határozottan tagadta, hogy a biztos második hellyel akarták kárpótolni Norrist az egy héttel korábbi, zandvoorti kiesésért: mint ismert, a brit autója az utolsó körökben adta meg magát, amivel elesett a második helytől és az érte járó 18 ponttól.

F1: Norris előre tudta, hogy Piastri el fogja engedni 2

A pillanat, amivel a tervezettnél bonyolultabbá vált a McLarennek az Olasz Nagydíj hajrája. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

A ma meghozott döntésünk nincs köze a Hollandiában történtekhez” – szögezte le az olasz szakember. „Teljesen független attól a kieséstől, ami a csapat hibájából Landót sújtotta. Ez egy teljesen más helyzet, és egyszerre csak egy versennyel foglalkozunk.”

Stella arról, hogy Piastri hogyan fogadta a csapat kérését, így nyilatkozott: „Oscarral kezdtünk a kerékcseréknél, de azzal a világos szándékkal, hogy nem cseréljük meg a pozíciókat. Sajnos a helyzetet bonyolította, hogy valóban lassú bokszkiállásunk volt. Mivel Oscarral kezdtünk, és utána jött a lassú csere, úgy gondoltuk, az a legigazságosabb, ha visszacseréljük a pozíciókat. Biztos vagyok benne, hogy ettől még jól fogja érezni magát Oscar. Ismét demonstráltuk azokat az értékeket és elveket, amiket képviselünk a McLarennél.”

Mint arra a RaceFans emlékeztetett, a McLaren hasonló helyzetbe került a tavalyi Magyar Nagydíjon is, melyen bár kettős győzelmet aratott Oscar Piastri vezetésével, az odáig vezető út már közel sem volt annyira sima. Akkor Norris több körön át ellenállt a csapat kérésének, majd addig unszolták, amíg be nem adta a derekát. Stella elmondta, hogy azután a verseny után sokat egyeztettek csapaton belül, de megtalálták az összhangot.

Csak ragaszkodtunk az elveinkhez és a módszereinkhez. Szerintem ez így van rendjén” – tette hozzá az 54 esztendős csapatvezető.

F1: Norris előre tudta, hogy Piastri el fogja engedni 3

Oscar Piastri és Lando Norris a Forma–1-es Olasz Nagydíj rajtja előtt, kettejük között Andrea Stellával, a McLaren csapatfőnökével. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Piastri lehiggadt, de még fog beszélni a csapattal

Bár feszültséget akkor sem lehetett érzékelni, amikor közvetlenül a leintés után nyilatkozott az első hármas, később, az F1-es stábnak nyilatkozva még higgadtabban beszélt a kialakult helyzetről Piastri, aki a pozíciók visszacserélésével három pontot veszített az előnyéből, így most 31 egységgel vezet Norris előtt. „Nos, egyértelműen indokolható volt a pozíciócsere, Lando volt jobb az időmérőn, a futamon is végig ő volt előrébb, megértem ezt. A többit meg majd átbeszéljük [a csapattal]” – fogalmazott a világbajnoki éllovas.

A csapattal közösen már előzőleg döntöttünk arról, mi legyen ilyen esetben” – kommentálta az esetet Norris. „Fordított szereposztásban is ugyanez történt volna. Nyilván nem kívántam, hogy így alakuljon, nem ilyen segítségre pályázok, de ez volt a legfairebb megoldás, és ha én lettem volna előrébb, én is átadtam volna a helyet Oscarnak. Nem az én hibám, nem Oscar hibája volt [az elrontott kerékcsere], a csapat nyúlt mellé, amivel most én jártam rosszul. Nyilván nem fest a legjobban, de nem én kértem ezt, és a versenyző versenyző elleni küzdelemben így volt a legsportszerűbb.”