A mclarenes Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Holland Nagydíjat a Red Bull hollandja, Max Verstappen, valamint a Racing Bulls újonca, Isack Hadjar előtt. Lando Norris technikai hiba miatt a kiesők közt végezte, a két Ferrari pedig ütközések miatt nem látta meg a kockás zászlót. Volt némi csapadék is Zandvoortban, hatása azonban nem volt jelentős.

A 72 körös futamra csak 19-en álltak fel a rajtrácsra, Oliver Bearman a bokszutcából eredt a mezőny után a Haasszal. A többség közepes abroncsokon kezdett, az első tízből Max Verstappen (Red Bull) kivétel nélkül mindenki – a holland lágyakat rakatott fel a kezdéshez, de így tett a mezőnyben csapattársa, Cunoda Juki, illetve Franco Colapinto (Alpine) és Nico Hülkenberg (Kick Sauber) is. A két Haas kemény Pirelliket választott a rajthoz.

Érdemes volt a futam során az eget is kémlelni, ugyanis borús felhők érkeztek a tenger felől, a hivatalos előrejelzés pedig 60 százalékos esélyt jósolt az esőre. A rajt persze még száraz volt, Verstappen pedig ki is tudta használni a jobban tapadó lágy gumikat: Oscar Piastri mellett ugyan nem tudott elmenni, de Lando Norris McLarenjét némi csúszkálással fűszerezve lenyomta.

14 fotó

Isack Hadjar megőrizte a Racing Bulls-zal a negyedik helyet a ferraris Charles Leclerc előtt. George Russell (Mercedes) és Lewis Hamilton (Ferrari) helyet cseréltek a 6-7. helyen, a legjobb tízben pedig Liam Lawson (Racing Bulls), valamint a Williams párosa, Carlos Sainz és Alexander Albon autóztak – utóbbi öt helyet javított.

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 6

Isack Hadjar és Charles Leclerc (Kép: Mark Thompson/Getty Images)

Piastri az élen remekül kihasználta a tempóelőnyét, és néhány kör alatt bő három másodpercre növelte előnyét Verstappen előtt. Ezzel párhuzamosan azonban közeledtek az esőfelhők is: egyre több csapat jelezte, hogy valóban csapadék várható, bár az intenzitással kapcsolatban voltak kérdések.

Még a csapadék előtt, a 9. körben megelőzte a lassabb Verstappent Norris. Az élen álló két McLaren között ekkor 4,5 másodperc volt a különbség, míg Verstappen a negyedik Hadjar előtt 2 másodperccel haladt. A következő körökben az eső továbbra sem akart megérkezni, miközben a két McLaren fokozatosan lépett el mindenkitől.

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 7

Max Verstappen és Lando Norris (Kép: Clive Rose/Getty Images)

Az első esős visszajelzéseket Piastri szolgáltatta a 15. körben, de még csak néhány cseppről számolt be. Előnye lassan olvadt, ekkorra 3 másodpercre csökkent az előnye Norris előtt, de 11-re nőtt Verstappennel szemben. A nézők a 16. körben már öltözködni kezdtek, de a pilóták késleltették a reakciót, mert nem vizesedett nagy ütemben a pálya.

Fernando Alonso végül megunta a várakozást, és a 19. körben friss száraz gumikat kapott autójára. A lépés kockázatos volt az eső szempontjából, a pályapozíciót tekintve azonban ez beindította a középmezőnyt, és sorra hajtott ki mindenki kereket cserélni. A kereket cserélők sorát Lance Stroll vezette ekkortájt, az Aston Martin másik pilótája már a 8. kör végén megejtette első gumicseréjét.

Az élmezőnyből Leclerc lépett először, a 23. körben váltott kemény gumikra. Ezzel a Ferrari bukott, ugyanis épp ebben a pillanatban törte össze Hamilton a másik Ferrarit a pálya döntött kanyarjában: a hétszeres világbajnok ráment a döntött 3-as kanyarjának picit már nedves, csúszós festett részére, és ennyi elég volt a bajhoz.

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 8

Lewis Hamilton (Kép: JOHN THYS / AFP)

Esteban Ocon (Haas) és Bearman kivételével mindenki a bokszban járt a pályára küldött biztonsági autó mögött, a különbségek pedig nullázódtak. Egyedül Verstappen volt közepes Pirelliken, mindenki más keményeken. Piastri vezetett Norris, Verstappen, Hadjar, Russell, Leclerc, Lawson, Sainz, Ocon és Albon előtt.

A biztonsági autó hamar, a 26. kör végén véget ért. A restart nem volt sima, Sainz Lawsonnal találkozott, mindketten lelassultak, és visszaestek a mezőny végére. Andrea Kimi Antonelli ugrott fel így a 8. helyre, Stroll pedig a legjobb tízben találta magát. Javítás után ugyan mindketten visszatértek, de a verseny érdemi része ezzel véget ért számukra.

Az eset miatt 10 másodpercre büntetett Sainz és Lawson találkozója miatt jutott némi törmelék a pályára. Ennek összetakarítása miatt virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe a 32. körben. Ezalatt Norrist tájékoztatták a McLaren terveiről: részükről már nincs tervben kerékcsere, hacsak nem jön eső.

A rövid VSC utáni újraindításkor Leclerc nagyon agresszíven előzte meg Russellt. A két autó össze is ért, de megúszták viszonylag épségben a 4-5. helyek cseréjét. A stewardok azonban nem látták teljesen tisztának az eseményeket, ezért a verseny utánra halasztották annak kivizsgálását. Leclerc és Russell mögött egyébként Antonelli is előzött Albon ellen a 7-8. helyen.

Az incidenseket nyugisabb körök követték. Az élen Piastri DRS-távolságon kívül tartotta Norrist, Verstappen a főmezőny élén tisztes távolságból követte őket. Változást a 41. kör hozott, amikor Russell legnagyobb meglepődésére a Mercedes arra kérte őt, engedje el csapattársát, Antonellit. Ez mondjuk nem volt meglepő, a brit tempója vissza is esett sérült autóval. Az olasz újonc üldözhette így az ötödik Leclerc-t, aki viszonylag üres térben 2 másodperccel haladt Hadjar mögött.

Újabb említésre méltó eseményekig még 10 kört kellett várni. Ekkortájt Alonso lassú vadászatát figyelhettük friss gumikon a középmezőny végén, valamint egy kerékcserét Antonellitől, aki lágy gumikat kapott az utolsó 20 körre. Ezzel az olasz két helyet feladott, de Leclerc is reagált a lépésre az 53. körre. A páros a döntött 3-as kanyarban találkozott, Leclerc megforgott és a falnak ment, ezzel a másik Ferrari is kiesett. Antonelli jobb első defektet kapott, de a javítás után is maradt a hetedik, de hamar kapott egy 10 másodperces büntetést. Ismét a pályára látogatott a safety car.

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 9

Charles Leclerc (Kép: Kym Illman/Getty Images)

Az alkalmat ezúttal is sokan kihasználták kerékcserére. Piastri és Norris az élen friss keményekkel, mögöttük Verstappen, Hadjar, Russell, Albon és Antonelli friss lágyakkal rohamozhattak. Pierre Gasly (Alpine), Alonso és Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) voltak még a legjobb tízben.

A biztonsági autó távozása után az 58. körben indult újra a Holland Nagydíj. Az élen sima volt a restart, hátrébb azonban volt egy-két kerékcsere. Bearman például friss közepes gumijaival felugrott a legjobb tízbe. Piastri és Norris a két keverékkel keményebb gumik ellenére is képesek voltak ellépni Verstappentől, utóbbira inkább jelentett halvány fenyegetést Hadjar. Antonellit időközben egy bokszutcai gyorshajtás miatt 5 másodperccel büntették.

Minden korábbinál jelentősebb eseményt hozott azonban a 65. kör: Norris McLarenje elfüstölt. A pálya szélén leálló McLaren miatt biztonsági autó lépett pályára, mögötte Piastrival, Verstappennel, és Hadjarral a dobogón. A restartra Russell, Albon, Antonelli, Bearman, Stroll, Alonso, Gasly sorrendben vártak a többiek.

Újra előzni a 69. körtől lehetett, a restart sima volt. Biztos ami biztos, egy pár csepp eső még ekkor is hullott Verstappen szerint, de ennek már nem volt hatása a végkimenetelre. Piastri végül nyert Hollandiában Verstappen és az első dobogóját ünneplő Hadjar előtt. Russell negyedik lett Albon előtt. Antonelli hatodikként látta meg a kockás zászlót, de büntetései miatt ő nem kapott pontokat. Helyette Bearman, Stroll, Alonso, Cunoda és Ocon örülhetett.

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 10

Oscar Piastri (Kép: Meg Oliphant/Getty Images)

F1: Ütköző Ferrarik, elfüstölő McLaren Hollandiában 11

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 309 p
  2. Norris – 275 p
  3. Verstappen – 205 p
  4. Russell – 184 p
  5. Leclerc – 151 p
  6. Hamilton – 109 p
  1. McLaren – 584 p
  2. Ferrari – 260 p
  3. Mercedes – 248 p
  4. Red Bull – 214 p
  5. Williams – 80 p
  6. Aston Martin – 62 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik.