Hogy mennyire váratlanul jött Charles Leclerc pole-pozíciója a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, jól mutatja, hogy a monacói is azzal számolt, egy tökéletesen összerakott körrel elcsípheti a harmadik helyet a McLaren párosa mögött. Mi több, csütörtökön még arról beszélt a Ferrari versenyzője, hogy mumusa a Hungaroring, ugyanis sosem ért el igazán jó eredményeket.
Való igaz, nemhogy a királykategóriás pályafutása során, de még a Forma-2-ben sem tudott dobogóra állni a mogyoródi aszfaltcsíkon; utoljára 2016-ban sikerült neki, amikor a GP3-ban – mai nevén a Forma-3-ban – versenyzett, akkor a sprintfutamon harmadik lett.
Az viszont, hogy megváltoztak a körülmények a kvalifikáció utolsó felvonására, vitathatatlanul Leclerc kezére játszott, aki a papírformát meghazudtolva lepte meg Oscar Piastri és Lando Norris kettősét – tegyük hozzá, borzasztóan szoros volt a szombati véghajrá, ugyanis az első hat helyezettet mindössze 126 ezredmásodperc választotta el.

Karrierje 27., egyben az idei első pole-ját szerezte Charles Leclerc, aki korábban sosem nyert időmérőt sem a Magyar Nagydíjon. (Fotó: Andrea Diodato/NurPhoto/Getty Images)
Bár arról beszélt, hogy ezen a napon egyáltalán nem értette a Forma-1-et, a Vezess az időmérő edzést követő sajtótájékoztatón megkérdezte a 27 éves pilótától, változott-e a véleménye a pole-pozíciója után, és az jelentheti-e egy szép barátság kezdetét a Hungaroringgel, ahogyan az utóbbi években Monaco esetében is megtört a jég.
„Monaco egy kicsit más volt, mert úgy éreztem, ott mindig is megvolt a tempóm, ugyanakkor küzdöttünk azzal, hogy ezt át is tudjuk menteni vasárnapra, és végül sikerült” – felelte lapunk kérdésére a nyolcszoros nagydíjgyőztes. „Itt azonban sosem mentünk jól, így aztán nehéz volt bármit is átvinni vasárnapra. Most szombaton végre megvolt a tempó, és innentől fogva maximálisan arra fogunk koncentrálni, hogy ezt meg tudjuk tartani holnapra.”

Charles Leclerc a Magyar Nagydíj időmérő edzése utáni sajtótájékoztatón. (Fotó: Andrea Diodato/NurPhoto/Getty Images)
„Bízom benne, ez annak a kezdete lesz, hogy elkapjuk a fonalat ezen a pályán, ami eddig nem igazán jött össze a vezetési stílusom miatt. Nyilvánvalóan egyelőre csak arra koncentrálok, hogy kihozzam a legtöbbet a futamból, viszont a hétvége után szerdán úgyis tesztelni fogok, úgyhogy lesz még grátiszban két napom, amikor kicsit még kielemezhetem, miért volt jobb az érzés ezen a hétvégén, mint a korábbi években.”

