A Hungaroringről kicsivel nyugatra esett, de napos időben, 29 Celsius-fokos levegő- és 52 fokos aszfalthőmérséklet mellett vághatott neki a 2025-ös szezon 14. időmérő edzésének a Forma-1 mezőnye Mogyoródon. A hétvége során toronymagasan kilógott a mezőnyből a McLaren, normál körülmények között a kérdés csak az volt, vajon Lando Norris vagy Oscar Piastri szerzi meg a pole-pozíciót.
A Q1 elején nem kapkodott a mezőny, a két Williams törte meg a csendet, ám mire Carlos Sainz és Alexander Albon befejezték mért köreiket, addigra a többiek is előbújtak garázsaikból. A pálya fölé kúszó felhőréteg eddigre az aszfaltot is 45-46 fokra hűtötte.
A szakaszt a McLaren óvatosan kezdte, fél másodperccel lassabb kört futva, mint a harmadik szabadedzésen. Ezzel együtt is az élen volt Piastri az első körök után, de a Mercedes duója, George Russell és Andrea Kimi Antonelli közel volt hozzájuk. Akik viszont nagyon szenvedtek, az Max Verstappen és Cunoda Juki. A holland az utolsó Q1-es nekifutások előtt a kiesőhelyek peremén volt, míg a japán ott is állt.




A szakasz hajráját Fernando Alonso rúgta be egy ideiglenes elsőséggel, de az Aston Martintól hamar elhappolta Piastri az elsőséget. A spanyol valószínűleg örült, hogy nem kell a kiesőzóna környékén izgulnia. Búcsúzott viszont Cunoda, Pierre Gasly (Alpine), Esteban Ocon (Haas), Nico Hülkenberg (Haas) és Albon. Verstappen a 11. helyen ment tovább.
Cunoda Juki (Kép: Joe Portlock/Getty Images)
A Q2 némi késéssel indult, ugyanis több pilóta teleszórta kaviccsal a 12-es kanyart egy-egy pályakiszélesítés alkalmával, és ezt letakarították. A pálya tovább hűlt, ez a 15 perc már csak 41 fokos aszfalttal vette kezdetét. Mindemellett ráadásul megeredt az eső is néhány pontján a Hungaroringnek – ment is a rohanás, hogy mindenki a lehető legszárazabb aszfalton fusson mért időt.
Ehhez képest kockázatos lépés volt, hogy a két Ferrari, a két Mercedes és Verstappen használt gumikon tette meg első mért körét. A ferraris Lewis Hamilton, valamint a Mercedesben Andrea Kimi Antonelli nem is állt továbbjutást érő helyen első idejével.
Lewis Hamilton (Kép: Clive Rose/Getty Images)
Szerencséjükre az eső nem fokozódott, így a szakasz hajrájában sem volt kérdés, hogy lehet még javítani az időkön. Hamiltonnak és Antonellinek azonban így sem sikerült bebiztosítani a Q3-as helyet: a mercedesesnek 6 ezredmásodpercen múlt ez, mielőtt el nem vették körét, és így csak 15. lett. Hamilton a 12. helyen zárt, Oliver Bearman (Haas) mögött, Sainz és Franco Colapinto (Alpine) előtt.
Andrea Kimi Antonelli (Kép: Andrea Diodato/NurPhoto via Getty Images)
A Q3-as első körök után Piastri közel egytized másodperccel vezetett Norris előtt, míg a legközelebbi üldöző, Russell 23 századot kapott az ausztráltól. A McLarenek a tovább hűlő aszfalton lassultak a Q2-höz képest, de még így is az élen álltak. A mezőny többi tagja még lassabb volt, többségük ráadásul első mért körét használt abroncsokon tette meg.
Az utolsó próbálkozásokat az egész időmérőn remeklő Aston Martin fejezte be: Fernando Alonso ideiglenesen második, Lance Stroll negyedik volt, és a McLarenekkel együtt négyen egy tizedmásodpercen belül voltak. Persze többiek ekkor még körön voltak.
Fernando Alonso (Kép: Clive Rose/Getty Images)
Meglepő módon a McLarenek nem javítottak sokat, viszont Charles Leclerc annál többet: a monacói pole-pozíciót szerzett a Ferrarival, 26 ezredmásodperccel maga mögé utasítva Piastrit és 41 ezreddel Norrist. A negyedik Russell is közel volt a tűzhöz a maga 53 ezredes hátrányával, de az ötödik helyre visszacsúszó Alonso is csak 109 ezredet kapott. Verstappen végül csak nyolcadikként zárt.
A teljes eredménylista
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik.






