Időről időre felmerül, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring nyomvonalára ráférne már a modernizáció. A jelenlegi 4381 méteres aszfaltcsík 2003 óta ilyen, akkor nyújtották meg a célegyenest, és lényegében kialakították a jelenlegi 12-es kanyart. Azóta még a pálya környékén sem történtek jelentős változások – leszámítva a mostani időszakot, amikor a főlelátó és a bokszutcai főépület újult meg teljesen. Ezt már be is jártuk, itt lehet róla olvasni részletesen:

Térjünk vissza azonban a nyomvonal kérdéséhez, ugyanis a téma tavaly ismét aktuálissá vált. Ez a MotoGP-nek köszönhető, mely úgy érkezett Magyarországra, a Balaton Park Circuit versenypályára, hogy a szerződésekben szerepel, három év után a felek megnézik, átköltöztethető-e a gyorsaságimotoros-vb a Hungaroringre.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a megújult pályát bemutató sajtótájékoztatón fél mondatban utalt is a MotoGP-re. A szakember elmondta, hogy egy esetleges következő fejlesztési terv, valamint további források rendelkezésre állása esetén jöhet szóba az, hogy bizonyos kanyarokat átalakítsanak, a megvalósulás biztosságáról azonban nem volt szó.

Azt azonban Gyulay a Vezess kérésére elárulta, hogy a pálya négy helyszínét érinthetik változások: az 1-es, a 4-5-ös, a 12-es és a 14-es kanyarokat. Ezeken a pontokon a egyrészt a bukótér kicsi a motorosoknak,

ám ennél is fontosabb, hogy ezeken a pontokon a nyomvonal is változna.

Elmondták, így változhat a Hungaroring nyomvonala 2

Légifotó a Hungaroringről, bekarikázva az érintett pontokkal (Kép: Planet Labs, Inc./Wikimedia)

Gyulay elmondása szerint több kanyar is túl éles a motorosoknak, ezért “le kell vágni” belőlük, ha szeretnék a kétkerekűeket is fogadni. Ezzel bukóteret is lehet nyerni, valamint a kanyarok karakterisztikája igazodna a motorosoknak jobban kedvezőhöz.

Azt persze továbbra is le kell szögezni, hogy konkrét átalakításról egyelőre még nincs szó, így egyhamar nem fog változni a pálya hossza vagy a kanyarok száma.