Magyar idő szerint 20 órakor kezdődik a 2025-ös Forma-1-es Kanadai Nagydíj, melynek rajtrácsa nem egészen úgy fest majd, mint a szombati időmérő végeredménye.
A Racing Bulls-os Isack Hadjar a kvalifikáció első szakaszában elkövetett feltartása miatt a 9. helyett a 12. helyről rajtol, míg a Red Bull-os Cunoda Jukit a rajtrács legvégére ejti az utolsó edzésen piros zászló alatti előzése miatt kapott tízhelyes büntetése.
A japán mellől, a 19. helyről indult volna az Alpine pilótája, Pierre Gasly, ám vasárnapra a csapat úgy döntött, hogy a franciát inkább a bokszutcából rajtoltatják, hogy parc fermén kívül változtathassanak a beállításokon.
A bokszutcai rajt talán biztonságosabb is, mint a rajtrácsos start, az esetleg versenyképesebb autó pedig még előnyt is jelenthet.
Hivatalos közlés még nincs, de nem lepődnénk meg, ha a Red Bull is így döntene Cunoda esetében.
Firssítés: Cunodát illetően nem lett igazunk, de a Racing Bullsnál Liams Lawson autójához is hozzányúltak, így az új-zélandi a 18. hely helyett szintén a bokszutcából kezd.

