Folytatódott Isack Hadjar jó sorozata a Forma-1-es Kanadai Nagydíj kvalifikációján, ugyanis a Racing Bulls újonca zsinórban negyedjére jutott el a Q3-ig.
Végül a kilencedik legjobb időt autózta, ám kiváló eredményébe belerondított, hogy
utólag három rajthelyes büntetéssel sújtották, amiért az időmérő edzés első felvonásában feltartotta Carlos Sainzot.
Az eset Sainznak a továbbjutásába került, mivel a spanyolnak pont az utolsó gyors körén volt útban a fiatal francia, a továbbjutást jelentő 15. helytől pedig kereken két századmásodperccel csúszott le a Williamsszel.
A versenyfelügyelők megállapították, hogy miközben Sainz épp gyors kört futott, Hadjar már a bevezető körén volt, amikor a 6-os kanyar bejáratánál az útjaik keresztezték egymást. „Bár a 6-os autó megpróbált letérni az ideális ívről, hogy helyet hagyjon az 55-ös autónak, a mozdulat már túl későn történt meg” – olvasható a hátrasorolás indoklásában.

Isack Hadjar bukta a kilencedik rajtkockát. (Fotó: Kym Illman/Getty Images)
Hadjar a meghallgatásán nem is vitatta a feltartás tényét, ugyanakkor megjegyezte, a csapatától korábban azt a tájékoztatást kapta, hogy Sainz megszakította a gyors körét – a büntetést azonban így sem úszta meg. „Azt mondta, bár látta a tükreiben az 55-ös autót, arra hagyatkozott, amit a csapata mondott neki. Miután rájött, hogy az információ téves volt, mindent megtett azért, hogy félreálljon” – írták a stewardok.
A 20 éves versenyző elmondta, hogy már nem tudta volna elkerülni az incidenst.
„Nagyon egyszerű” – nyilatkozta a nap végén. „Azt mondták nekem, hogy megszakította [a körét]. Én is bevezető körön voltam, ezért nem húzódtam le. Ilyenkor ezt mindnyájan így csináljuk, de valahogy mégis egy gyors körön volt. Félreértés történt, de őszintén szólva semmit sem tudtam volna tenni. Nagyon sajnálom.”
Hadjar a büntetésével a 12. rajtkockába csúszik vissza, vagyis a büntetéséből profitálva Alexander Albon (Williams), Franco Colapinto (Alpine) és Nico Hülkenberg nyer egy-egy pozíciót a rajtrácson. Nem a francia volt az egyetlen, akit megbüntettek: még javában zajlott az időmérő edzés, amikor kiderült, hogy Cunoda Jukit tíz hellyel sorolják hátrébb a rajtrácson, amiért a harmadik szabadedzésen piros zászló alatt előzött – a Red Bull japánja ezzel a sor végére esett vissza a 100. F1-es hétvégéjén.
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap este 20 órakor rajtol.