2024-ben a Kínai Nagydíjon, idén a Japán Nagydíjon gyulladt ki a pályát övező, kiszáradt gyep, Sanghajban és Szuzukában is megszakításokat okozva.
Futamot eddig nem kellett felfüggeszteni pályatűz miatt, és a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) nagyon szeretnék, ha nem is fordulna elő ilyen, ezért már Japán után előálltak egy lehetséges megoldással.
A felügyelőszervezet tervezete alapján a hasonlóan tűzveszélyes (nyári) helyszíneken, többek között például a Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroringen kötelezően acélból készült kopólemezekre kellett volna cserélni a bevett, könnyebb titánelemeket, ugyanis az előbbi anyag kevésbé szikrázik, a szikrák pedig nem annyira forrók.
Mostanra megszületett a végső döntés: az FIA a csapatokat arról tájékoztatta, hogy a 2025-ös idény fennmaradó 15 fordulóján sem lesz általánosan kötelező az acél kopólemez, ugyanakkor azokat minden egyes hétvégére el kell majd szállítani, és a szervezet eseti alapon dönt a felszerelésükről.
„Továbbra is a titánlapok maradnak az előírt elemek, ugyanakkor a csapatok kötelessége lesz acél kopólemezeket is minden fordulóra elvinni, ugyanis a Szuzukában látott gyeptüzek esetén kötelezővé tehető lesz azok használata” – közölte az FIA szóvivője.
„Az idény folyamán a további elemzések érdekében a hétvégéken teszteljük majd az acél kopólemezeket” – tette hozzá.

