Pénteken 17 órakor, derült időben, igen melegben – 31 Celsius-fokos levegő-, 47 fokos aszfalthőmérséklet – folytatódott a 2025-ös Forma-1-es Spanyol Nagydíj hétvégéje a második szabadedzéssel.

A csapatok Barcelonába különböző fejlesztésekkel érkeztek, nem mellesleg a szigorúbb ellenőrzéseknek megfelelő, kevésbé hajlékony első szárnyakkal. Az első 60 perces gyakorláson ennek ellenére nem látszott komolyabb erőviszony-változás.

Az óra elindulása után a ferraris Charles Leclerc indította a körözést, de szinte mindenki más is azonnal kigurult az aszfaltcsíkra. Az autókra egy-két kivétellel a közepes keverékű Pirellik kerültek.

10 perc után a haasos Oliver Bearman élt át ijesztő pillanatot, amikor a 3-as kanyarban megpördült, majd végigrongyolt a kavicságyon. Kicsit kevesebb szerencsével a falban is végezhette volna.

Az első lágy gumik 20 perc után kerültek fel a Mercedesekre, majd további autókra is, megkezdődtek az időmérős szimulációk. Értelemszerűen George Russell és Kimi Antonelli ugrott az élre, de aztán Max Verstappen és Lando Norris is gyors kört futott, méghozzá ezredre ugyanolyat – 24-24 ezredre maradtak el Russelltől.

Leclerc kéttizeddel gyengébbet teljesített, utána nem sokkal viszont a bajnoki éllovas Oscar Piastri az addigi leggyorsabb kört hozta: hajszál híján háromtizedet adott Russellnek. Az ausztrál az első edzésen nem villogott, ezúttal megfoghatatlan volt.

A szűk negyedórás szakaszt követően a csapatok-pilóták átálltak a hosszabb, versenyszimulációs etapokra.

A csapatok adatokat gyűjtöttek – bár Leclerc a rádión arra panaszkodott, hogy etapja első köre után már semmi újat nem tudott meg –, külső szemlélői szempontból azonban már semmi érdekes nem történt a pályán. Az edzés szokás szerint rajtszimulációkkal zárult.

A barcelonai hétvége szombaton 12.30-kor a harmadik szabadedzéssel folytatódik, a kvalifikáció 16 órakor kezdődik majd. A Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.