Nyolc forduló után – hacsak nem történik valami rendkívüli – máris a McLarennek adható a 2025-ös konstruktőri cím, hiszen a tavaly 25 év után újra győzni tudó brit csapat 319 pontjával toronymagasan vezet a riválisok előtt, a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari csak a 2. helyért küzdhet (147, 143 és 142 pont).

Más a helyzet az egyéni bajnokságban, melynek élén a négy futamot nyerő Oscar Piastri áll 161 egységgel, ám a szezonnyitó után Monacóban is győzni tudó csapattársa, Lando Norris mindössze 3 ponttal van lemaradva tőle (158 p.), de még a zsinórban ötödik címéért hajtó, idén szintén két versenyen győzedelmeskedő Red Bull-os Max Verstappen hátránya is csak egy futamgyőzelemnyi 25 egység (összesítve 136 p.).

„Úgy gondolom, hogy matematikailag jelenleg még a teljes mezőny esélyes a bajnoki címre. Szóval szerintem butaság arról beszélni, hogy köztem és Oscar között dől majd el. Bőven van még lehetőség mindenki számára. Simán győzhet még Max is. Sőt, úgy vélem, a Ferrari is javul még a szezon során” – magyarázta a hétvégén következő Spanyol Nagydíj csütörtöki médianapján az angol.

„Minden egyes hétvégén meg kell küzdenünk Maxszal. Jó néhányszor ott volt már a dobogón, futamokat is nyert. Imolában is erőből vert meg minket, egyszerűen gyorsabb volt. Szóval fogalmam sincs, miért hiszik, hogy Oscarral kettőnk között dől el a dolog” – folytatta.

A bajnoki éllovas, az F1-ben harmadik szezonját töltő Piastri arról beszélt, hogy ő maga nem igazán törődik a pontversennyel:

„Nagyszerű érzés az élen, mindenkinél több ponttal állni. De továbbra sem erre figyelek, ez nem változtat a napi munkámon, nem befolyásolja, milyen keményen hajtok vagy hogy mit szeretnék elérni. Ezen a hétvégén is a győzelemért hajtok majd, ahogy aztán Montrealban és utána Ausztriában is. Nem számít, hol állok a bajnokságban.”