Míg a szombati nap a Ferrari lebőgéséről szólt Imolában, végül egy erős kettős pontszerzéssel mentette a menthetőt a maranellói istálló a Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíjon.

Hiába versenyzett látványosabban, a verseny hajrájában a használt gumikon küzdő Charles Leclerc csak a hatodik lett, míg Lewis Hamilton a negyedik pozícióban szelte át a célvonalat. A hétszeres világbajnok ezzel ferraris pályafutása legjobb (vasárnapi) eredményét könyvelhette el.

„Egyáltalán nem számítottam ma a negyedik helyre” – kezdte a Sky Sports F1-nek. „Nem tudtam, hol érünk majd célba, látva, hogy mennyire le voltunk maradva, de az autó nagyszerűnek érződött. A csapat fantasztikus munkát végzett a taktikával, hibátlanul dolgoztak.”

„Azt hiszem, lassan közeledünk a célhoz, és Riccardóval [Adami, a versenymérnöke – a szerk.] is jól össze tudtunk dolgozni, ami a kommunikációt illeti” – dicsérte tovább a csapatát Hamilton. „Nyugodt voltam, ahogyan ő és a csapat is. Végigvittük a stratégiát, a bokszkiállások ugyancsak jól sikerültek.”

„Összességében meganapot zártunk. Bíztam benne, hogy lesz még néhány extra kör. Nyilvánvalóan a biztonsági autó mögött körözve sokat veszítettünk, különben talán a dobogóért is küzdhettünk volna.”