Úgy tűnik, Lewis Hamilton vesszőfutása Imolában is folytatódik a Ferrarival, legalábbis ha a szabadedzések eredményeit nézzük. Míg az első gyakorláson még egy tizedmásodpercen belül volt a lemaradása és ötödik volt, a második 60 perc végén legjobb ideje bő 6 tizeddel volt lassabb az etalonnál, és csak a 11. lett.
Hamilton azonban nem némán küszködött: többször is hangot adott fékproblémáinak. Az edzések után elmondta, ez nem imolai sajátosság, egész évben küszködik a Ferrari által használt Brembókkal. A hétszeres világbajnok a Mercedesnél egy másik gyártó, a Carbon Industrie fékrendszerét használta.
“Az első szabadedzés jó volt. Szó szerint két apró dolgot változtattam, aminek semmilyen hatása nem kellett volna, hogy legyen. Az idei legkisebb változtatások voltak. Erre fékproblémáink lettek, ami masszív különbséget eredményezett. Küzdöttem vele” – fogalmazott Hamilton. “Nagy probléma ez az egész évben, ilyet még sosem éltem át, ez új nekem.”

Kép: Bryn Lennon – Formula 1/Formula 1 via Getty Images
Hamilton szerint a fő problémát nem is az átállás, hanem a konstans, kiszámítható teljesítmény megtalálása okozza. “Ez lutri. Találomra felteszünk egy fékszettet, ami működik. Aztán felteszünk egy másikat, ami már nem működik. Remélem, valamivel sikerül előrukkolni” – célzott az időmérőre a brit.
