Épp a minap volt az 1994-es imolai tragikus hétvége évfordulója. Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halála után a Nemzetközi Automobil Szövetség számos biztonsági intézkedést hozott, melyek közül az egyik a bokszutcai sebességhatár bevezetése volt.

Ez az érték jelenleg pályáról pályára eltér, 60 és 80 km/óra között mozog, és elsősorban ez befolyásolja, hogy a pilóták mennyi időt veszítenek egy bokszkiállás során. És épp ezzel van baja jelenleg a szabályalkotóknak, legalábbis a The Race szerint. A lap úgy tudja, az F1-vezér Stefano Domenicali és a Pirelli motorsportfőnöke, Mario Isola a Szaúd-arábiai Nagydíj után asztalhoz ültek és megvitatták, mit is tehetnének, hogy egy kicsit feldobják taktikai szempontból napjaink versenyeit.

A probléma az, hogy a csapatok és a pilóták a minimális egy kiállásra törekednek. Felmerült, mit is lehetne tenni ennek “szabotálására”: lágyabb keverékű gumik kiosztása a versenyekre, vagy éppen nem egymás melletti, csak egy-egy szinttel keményebb gumik az adott hétvégi kínálatban.

Ezek az ötletek korábban már elő-előkerültek, de bedobtak egy újdonságot is, a bokszutcai sebességhatár növelését. Utóbbi úgy tűnik, egészen nagy támogatást is kapott, és már el is kezdték a döntéshozók vizsgálni, mi lenne, ha pl. 80-ról 100-ra emelnék a sebességhatárt. Ez egyébként nagyjából 5 másodperces spórolást jelentene, ahogy az is, ha 60-ról 80-ra emelnék azokon a pályákon, ahol csak lassabban lehet menni.

A terv annyira előrehaladott állapotban van, hogy még idén bevezethetik, de csak bizonyos helyszíneken, ahol megoldható az, hogy a nagyobb sebesség mellett is jól és biztonsággal használható marad a bokszutca.