Tavaly óta téma, hogy a Red Bull – mint mostanra az eredményekből kiderült, azért rendesen felfújt, eltúlzott – romló versenyképessége miatt az amúgy 2028-ig szerződtetett Max Verstappen idő előtt elhagyhatja a csapatot.

2024-ben sokáig a Mercedes-főnök, Toto Wolff csapta a szelet a hollandnak, idén év eleje óta pedig az immár a korábbi Red Bull-os sztármérnök Adrian Newey-t is a soraiban tudó Aston Martint és annak csillagászati összegről szóló ajánlatát hajtotta a sajtó.

Bár a múlt héten már úgy tűnt, a Mercedes végképp kikerült a képből, ugyanis az idén bemutatkozott újonc, Kimi Antonelli megtartása nem kérdés, emellett az idei évig lekötött George Russell hosszabbítását is hamarosan nyélbe üthetik, most hirtelen változott a kép.

Az eddig sem volt titok, hogy Verstappen szerződésében eredményre vonatkozó kiszállási kitétel szerepel, de hivatalosan soha nem közöltek részletet, a közvélekedés pedig úgy tartotta, hogy a konstruktőri 3. hely alá süllyedés lehet a kiszállási indok.

A brit The Race most megkeverte a képet: a szaklapnál úgy tudják, sokkal szűkebb a mozgástér, Verstappen már akkor szabadon távozhat, ha az egyéni bajnokságban a 2. helynél hátrébb végez.

Itt kerül újra képbe a Mercedes: a lap szerint ugyanis továbbra is nyitva áll az ajtó, ugyanis Russell egyáltalán nem kapkod az újabb aláírással, a közelmúltban a versenyhétvégéken a McLaren és az Alpine főnökeivel is beszélgetett, és ahogy a The Race hozzáteszi, állítólag a Red Bull-főnök Christian Hornerrel is futottak már néhány kört, hogy felmérjék az opciókat.

Az oldal hangsúlyozza, hogy eddig pusztán informális beszélgetésekről volt szó, az angol versenyző nem kapott konkrét szerződési ajánlatot, ám a „kontakt” ténye önmagában is azt mutatja, hogy egyelőre képlékeny a helyzet.

A The Race szerint lehetséges forgatókönyv, hogy a két csapat egyszerűen versenyzőt cseréljen 2026-ra, azaz ha Verstappen a Mercedeshez megy, Russellt igazolják a helyére. Logikus is lenne, hiszen tavaly év vége óta a két pilóta igen rossz viszonyban van, a Red Bull biztosan nem ültetné a holland mellé az angolt.