A brazil zászló (így Senna sisakjának) színeit idézve zöld, sárga és kék színekkel díszített fekete szerelésben lép pályára szombaton a portugál élvonalban szereplő Estoril Praia labdarúgócsapata, hogy emléket állítson Ayrton Sennának. Ezzel a gesztussal szeretné a csapat felidézni, hogy Senna 40 évvel ezelőtt ezen a helyszínen aratta első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.




A háromszoros világbajnok, aki 1994-ben, Imolában lelte halálát, 1985-ben esős körülmények között győzött, a siker az első volt 41 Grand Prix-elsősége közül.
“Az Estoril Praia az előtt a sportoló előtt tiszteleg, aki három világbajnoki címével meghatározott egy generációt a McLarennél” – írta közleményében a futballklub.
Vasárnap és hétfőn Senna autóját, a Lotus Type 97T-t is kiállítják az estorili pályán.
Ayrton Senna a Brazil Nagydíjon 1985-ben Lotu-szal Fotó: Michael King/Getty Images)
Az Estoril a Bragával játszik majd bajnoki mérkőzést. A portugál másodosztály háromszoros bajnoka 2021 óta szerepel az élvonalban szerepel, jelenleg kilencedikek a bajnokságban, a Braga pedig harmadik a Sporting és a Benfica mögött. A csapat az alábbi videóval hangolódott a Forma-1 legendára való megemlékezésre:
Oficialmente o 4.º equipamento desta época! 🟢🟡🔵
— Estoril Praia SAD (@estorilpraiasad) April 15, 2025
Ayrton Senna x Estoril Praia 🏁🏎️ pic.twitter.com/vPLfmJDo9l
Mint a wikipédia bemutatja: Senna gokarttal kezdte versenyzői pályafutását, majd 1983-ban megnyerte a brit Formula–3-as bajnokságot. A következő évben a Toleman csapattal debütált a Formula–1-ben, de 1985-ben a Lotus csapathoz szerződött, ahol három év alatt hat futamgyőzelmet szerzett. 1988-ban a korszak egyik legjobb versenyzőjének, Alain Prost a csapattársaként szerepelt a McLarennél, Senna pedig hosszú és heves küzdelem árán megnyerte a világbajnokságot, amely eredményt 1990-ben és 1991-ben sikerült megismételnie.
Későbbi McLarenes idényeiben Senna futamokat nyert, és bár 1993-ban az egyéni világbajnokság esélyese volt, de végül másodikként végzett Prost mögött, annak ellenére, hogy abban az időben már a Williams csapat dominált a sportágban. Az 1994-es évadra ő is a brit istálló versenyzője lett, de a szezon harmadik futamán, a San Marinó-i nagydíjon halálos balesetet szenvedett. Autója a Tamburello kanyarban kisodródott és falnak csapódott.
Ayrton Senna a McLaren MP4/5-ben ülve a Magyar Nagydíjon 1989-ben. Fotó: Pascal Rondeau/Getty Images)
Azt tudtad, hogy Ayrton Senna egy Ladával mérte fel anno a Hungaroringet? Nézd meg a Vezess erről szóló cikkét:



