Eső kavarta meg a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjét, melynek több nagy vesztese is volt. Egyikük, George Russell a Mercedes rossz stratégiájának “köszönheti” a történteket.
Miután Sergio Perez összetörte a Red Bullt, Russell az elsők között hajtott pályára. Sikerült is javítania, ám ekkor még bőven volt lehetősége a többieknek megelőzni őt. Ez meg is történt, válaszolni viszont már nem tudott, mert vissza kellett térnie a bokszba a kiürülő üzemanyagtank miatt. “Nem tudom, hogyan történhetett ez. Teljes katasztrófa” – fogalmazott a brit.
Russell szerint a csapat túloptimalizálta a dolgokat, egyértelmű hibásként megnevezve őket. A helyzeten az sem segített, hogy a rádiókommunikációjuk sem volt tiszta és egyértelmű a helyzet kapcsán. “Le kell ülnünk és meg kell értenünk, mi történt. Megvolt az autónk ahhoz, hogy a top3-ért harcoljunk, nem állhatnék itt a Q1 után. Lewis is épphogy bejutott a Q3-ba” – fejezte ki értetlenségét. “Eléggé dühös vagyok mert gyors kocsink van, és nem dobhatunk el ilyen lehetőségeket.”

