A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!
Többek között George Russellnek is kapóra jött az első kanyaros kavarodás a Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj rajtjánál. A Williams brit pilótája jó helyezkedésének köszönhetően a 9. helyen találta magát, pedig csak a nyolcadik sorból rajtolhatott egy előre nem tervezett váltócsere miatt.
Russell versenye viszont részben még a biztonsági autós fázis alatt megpecsételődött. Azt hitte ugyanis, hogy megsérült az autója, ennek ellenőrzése érdekében pedig lazított az övén, ám addig fészkelődött, amíg ki nem rántotta az itatórendszer csövét, így a folytatást egy korty folyadék nélkül teljesítette.
„A biztonsági autó alatt megpróbáltam kikukkantani a pilótafülkéből, hogy ellenőrizzem az első szárnyamat, de közben kihúztam az itatócsövet, így már az első kör után nem tudtam inni” – mondta a 23 éves versenyző.
Elismerte, a futam végén már „kicsit szomjas” volt, majd azzal viccelődött, hogy ebből a közelmúltban túl nagy ügyet csinált Sergio Pérez, aki a két héttel korábbi Amerikai Nagydíjon járt hasonlóképpen, csak önhibáján kívül.

Russell úgy járt, mint két héttel korábban Pérez.
Az újraindítást követően nyilvánvalóvá vált, hogy az idén többször is kiugró eredményt elérő Russell nem tudta tartani az iramot a mezőny első felében, gyorsan kiszorult a pontszerző zónából a Williams, végül rajtpozíciójában, a 16. helyen intették le. „Egyáltalán nem volt meg a tempónk, valószínűleg ez volt idén a legnehezebb versenyünk” – jegyezte meg.
16 pontjával Russell 15. jelenleg az összetettben, de ami ennél fontosabb, hogy képes-e megőrizni a konstruktőri nyolcadik helyet a Williams az Alfa Romeóval szemben a hátralévő négy versenyen. „Még több erőfeszítést fogok tenni a szezon fennmaradó részében, mint eddig bármikor” – ígérte meg Russell, aki kifejtette, nem lenne profi a részéről, ha már a mercedeses időszakára gondolna.
A hinwili gárda párosától egy kört kaptak a Williams versenyzői, Kimi Räikkönen pedig négy pontot eltüntetett a két csapat közötti különbségből, ami így 12 egységnyire csökkent, de ennél is kevesebb lehetne, ha nem szúrják el Antonio Giovinazzi futamát.

