A Forma-1 sokszor, sokféleképpen próbálta megvetni a lábát az Egyesült Államokban, de ezek a törekvések ritkán bizonyultak sikeresnek. Jelenleg egyetlen futamot rendeznek az USA-ban, melynek az austini Circuit of the Americas aszfaltcsík ad otthont, de a sportág vezetői már hosszú ideje szeretnének egy második futamot is az országban.

Jelenleg Miamiban dolgoznak azért, hogy megrendezhessenek egy eseményt a floridai város utcáin, ám a helyiek, valamint a koronavírus-járvány is akadályokat gördítettek ennek megrendezése elé. Stefano Domenicali, a sportág vezérigazgatója egy interjúban elárulta, hogy továbbra sem tettek le arról, hogy két futamot tartsanak az Egyesült Államokban – a kérdés az, hol is lenne jó azt a nagydíjat lebonyolítani.

“Remélem, hamarosan egyenes választ tudok erre adni, de az nem kérdés, hogy erre fókuszálunk. A cél, hogy két amerikai versenyt tartsunk” – jelentette ki a Ferrari korábbi csapatfőnöke.

Botrányos helyszínre térhet vissza a Forma-1 1

Stefano Domenicali

“Jelenleg nem tudom megmondani, hogy Vegas jobb vagy rosszabb lenne-e. Keményen dolgozunk ezen. Indianapolis is az esélyesek között van” – árulta el az olasz szakember.

Utóbbi pályán 2000 és 2007 között már megfordult a Forma-1, és számunkra két dolog miatt emlékezetes: 2004-ben Baumgartner Zsolt itt szerezte meg hazánk máig egyetlen világbajnoki pontját, 2005-ben pedig a Michelin-botrány miatt csak a Bridgestone abroncsait használó csapatok álltak rajthoz a versenyen (lásd a nyitóképen).

Az indianapolisi pálya belső részét, melyet az F1-esek is használtak, 2008-ban felújították, és továbbra is alkalmas arra, hogy fogadja a mezőnyt. Erre az aszfaltcsík is nyitott. “Kölcsönös az érdeklődés egy Forma-1-es verseny iránt az Indianapolis Motor Speedway-en” – árulta el szóvivőjük. “Nyitottak vagyunk a további párbeszédre, és idővel kiderül, van-e olyan lehetőség, mely mindenki számára működőképes lehet.”