A Forma-1-es Olasz Nagydíjon Ray Rowe előtt tiszteleg a McLaren csapata, így a nevét, és azt, hogy 55 évig szolgált a csapatnál, felragasztották Lando Norris és Carlos Sainz autójára is. Rowe utoljára a belgiumi hétvégét megelőző napokban, augusztus 27-én vette fel a munkát.

Rowe korábban a Coopernél dolgozott, majd nyolcadikként csatlakozott az új-zélandi Bruce McLaren alapította gárdához, még 1965-ben. Az utóbbi időszakban a sebességváltóval foglalkozó részlegen dolgozott, 2007 óta már „csak” heti két munkanapot vállalt.

A most 82 éves férfit mindenki csak Texnek becézi, mivel rajong a régi western filmekért.

„Sok éjszakát töltött Bruce-szal azért, hogy felkészítsék a McLarent monacói bemutatkozására 1966-ban, első autónk építésében is közreműködött” – nyilatkozta Rowe-ról Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

„1970-es halála után még mind a mai napig nemcsak úgy tekint Bruce-ra, mint a legnagyszerűbb versenyzőre, mérnökre és szerelőre, akit valaha a hátán hordott a versenypálya, hanem olyan emberként is, aki mindenkibe beleültette a győzni akarást, miután úgy bátorította, mint azóta senki más.”

Minden esélye megvan arra a McLarennek, hogy szép eredményekkel köszönje meg nyugdíjba vonult dolgozójának a csapatnál töltött éveket, évtizedeket, Sainz ugyanis a harmadik, Norris pedig a hatodik helyről rajtolhat Monzában.

Forrás: Reuters
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1 McLaren Ray Rowe Sport