Sebastian Vettel az elmúlt egy évben láthatóan nem érzi magát jól a Ferrarinál, és bár szerződése 2020 végéig szól az olasz csapatnál, hónapok óta téma, hogy a német esetleg már a jövő évre visszatérhet a bajnoki sikereit hozó Red Bullhoz.

A pletykáknak jó alapot ad, hogy a négyszeres világbajnok időről időre be-beugrik a Red Bull motorhome-jába a versenyhétvégéken, legutóbb a botrányosan sikerült monzai időmérő után tűnt fel korábbi alakulatánál.

A Speed Week megkérdezte a Red Bull motorsportfőnökét, Helmut Markót Vettel esetleges visszatéréséről, de az osztrák elhessegette a felvetést.

“Fogalmam sincs Vettel jövőjéről. Csodálatos éveink voltak együtt, de nekünk megvan a magunk négy versenyzője” – szögezte le.

Vettel küszködése és az ifjonc Charles Leclerc felemelkedése minden bizonnyal nem tesz jót a hangulatnak, ráadásul feszültséget is generál, hogy a fiatal monacói egyre kevésbé szeretne csapatjátékot játszani.

Ennek ellenére a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies szerint minden rendben van az alakulatnál.

“Sebastian és Charles jól dolgozik együtt. Mindketten tudják, hogy a másik személyében egy bajnokkal van dolguk. Monzában Sebastian balszerencsés volt, de ez semmit sem változtat azon, hogy milyen nagyszerű munkát végeznek együtt.”

Bár a pályán nyújtott teljesítménye és az egész megjelenése, kisugárzása is másról árulkodik, Vettel azt mondja, nem aggasztja a rossz formája:

“A tempóm megvan, szóval nem aggódom. Egyszerűen csak jól kell összeraknom a dolgokat. Persze nem lehetek elégedett magammal, főleg azzal, hogyan alakult a versenyem a megpördülés után. Azzal gyakorlatilag annyi is volt a futamomnak, de a csapatnak azért jól ment. Tavaly is közel voltunk Kimivel (a futamgyőzelemhez), ezúttal pedig Charles be is húzta” – mondta a BBC-nek a vasárnapi verseny után a 32 éves német.

A kérdésre, hogy vajon Leclerc szombati húzása, azaz hogy az időmérő utolsó szakaszában a monacói nem viszonozta a szélárnyékos húzást, amikor rajta lett volna a sor, befolyásolta-e a vasárnapi hangulatát, koncentrációját, így felelt: “Jó hangulatban voltam, szerintem annak semmilyen hatása nem volt a futamomra.”

Forrás: Fotó: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Red Bull Sebastian Vettel Sport