Lezajlott a harmadik szabadedzés a 2019-es Forma-1-es Német Nagydíjon. Az utolsó, 60 perces gyakorláson Charles Leclerc volt a leggyorsabb, megelőzve a Red Bull hollandját, Max Verstappent és ferraris csapattársát, Sebastian Vettelt.

Kissé borús időben, 34 fokos aszfalton, 24 fokos levegőhőmérséklet mellett kezdték meg a körözést a pilóták. Először Kevin Magnussen hajtott a pályára a Haas volánjánál, de hamar kint volt a pályán a középmezőny számos képviselője is egy-egy installációs kör erejéig a hűvösebb körülmények ellenére is.

Tíz perc után Daniel Ricciardo volt az első, aki feliratkozott Renault-jával a köridők listájára. Eközben a Mercedesnél mindenkit retró szerelésbe öltöztettek. Lewis Hamilton emiatt később is hagyhatta el a bokszot, ugyanis a régies színezetű kesztyű nem passzolt a kezére.

Negyed óra elteltével a két Ferrari volt a leggyorsabb. Leclerc és Vettel ideje jó ideig a lista tetején maradt, ugyanis sem Valtteri Bottas, sem Hamilton nem tudta átvenni tőlük a vezetést.

A versenybírák a szokásosnál is szigorúbban figyelték a pálya határait, különös tekintettel az első és az utolsó kanyarokra, ahol könnyű szélesen fordulni nagy sebességnél. Emiatt Vetteltől, Kimi Räikkönentől, Alexander Albontól és Hamiltontól is elvettek egy köridőt.

Az edzés felénél Verstappen a közepes gumikon is megvillantotta oroszlánkörmeit, fél másodperccel lemaradva a Ferraritól. Ekkor nem voltak túl acélosak a Mercedesek, a hűvösebb idő ellenére sem.

Az edzés végén folyamatosan javultak a köridők. Végül Leclerc 1:12,380-as idővel nyerte a szabadedzést Verstappen és Vettel előtt. Utánuk a Mercedesek következtek Bottas-Hamilton sorrendben, de közéjük befért még a Haas-szal Magnussen. A legjobb tíz versenyzőt a mclarenes Carlos Sainz, Pierre Gasly a Red Bull-lal, Räikkönen az Alfával és a másik Haas-Ferrarival Romain Grossjean egészítette ki.

A Német Nagydíj időmérője délután 3 órakor kezdődik.

Forrás: Fotó: Getty Images