A múlt vasárnapi Kínai Nagydíjon a Mercedes párosa egészséges előnnyel vezetett, ám a második kerékcseréknél a Ferrari kellemetlen helyzetbe hozta őket azzal, hogy Lewis Hamiltonnál és Valtteri Bottasnál előbb hívta ki a 3. helyen haladó Sebastian Vettelt. A Ferrari kiállása válaszra kényszerítette a Mercedest, a bajnokcsapat pedig végül egy tökéletesen végrehajtott kettős kerékcserével védekezte ki Vettel elévágási próbálkozását.

A 2. helyen haladó Bottas nem volt túl boldog, amikor a csapatrádión keresztül megtudta, mire is készülnek:

“Nagyon aggódtam. Vissza is kérdeztem a csapatnál, hogy kiállhatok-e később vagy folytathatom-e kerékcsere nélkül, de túl nagy volt a kockázata annak, hogy a gumijaim nem bírják a végéig. Kérdeztem, hogy van-e bármilyen más lehetőségem azon kívül, hogy Lewis mögött cserélek, mert tudtam, hogy ha mögötte jövök be, akkor gyakorlatilag el is száll minden esélyem a győzelemre, hacsak nem történik valami rendkívüli” – nyilatkozta a futam után a finn.

Bottas végül 2. lett Hamilton mögött, ugyanakkor a 3. helyen beérő Vettel nem jelentett rá fenyegetést, a kettős kiállással a Mercedes bebiztosította a kettős győzelmet is. A hét közepi futamértékelőjében a Mercedes vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin elárulta, hogy az ötlet a csapatfőnöktől, Toto Wolfftól származott:

“Vettel bejött a 35. körben, ami dilemma elé állított minket, hiszen elég szép előnyünk volt vele szemben, de ha előbb Lewist hívtuk volna ki és Valtterit csak utána, megvolt az esélye, hogy Vettel Valtteri elé tudott volna vágni, ha pedig Valtterinél cseréltünk volna előbb, hogy fedezzük őt Vettellel szemben, Lewist pedig utána, akkor Valtteri vághatott volna Lewis elé. Szóval kellemetlen helyzetbe kerültünk, valójában Toto vetette fel, hogy csinálhatnák kettős kerékcserét.”

A mérnök hozzátette, hogy ezután a sportigazgató Ron Meadows és a vezető stratéga, James Vowles megvizsgálta a lehetőséget, azt, hogy megvan-e a kellő különbség Hamilton és Bottas között, hogy a finn se veszítsen időt és a csapat is fel tudjon készülni a második cserére, majd Volwes a végrehajtás mellett döntött. “Tökéletes döntésnek bizonyult” – mondta Shovlin.

F1: Nagyot kockáztatott a Merci Bottasszal 1

A szakember hangsúlyozta, hogy komoly rizikót jelent a kettős kiállás, azt ugyanis nem tudják a gyárban gyakorolni:

“A kettős kerékcsere gyakorlása az egyik legnehezebb dolog, hiszen nincs két autónk erre. A gyárban van egy kerékcsere-autónk és a két szett gumi előkészítését is lehet gyakorolni, ahogy két cserét is egymás után, de ez sosem lesz olyan, mint amikor két autó gurul be a bokszba egymás után. A hátsó emelős embernek is nehéz a dolga, hiszen el kell állnia az útból, miután kimegy az első autó, majd gyorsan vissza is kell állnia a második autó mögé.”

“Igyekszünk nem túl gyakran élni ezzel, mert ha valami gond adódik az első autónál, az hatással lesz a másodikra is, egy pillanat alatt a 3-4. helyre eshetünk vissza az 1-2-ből.”

Forrás: Fotó: Europress