A Williams 2018-ban a sereghajtóvá fejlődött vissza, az eddigiek alapján pedig úgy fest, hogy előrelépés helyett 2019-ben még gyengébb év várhat a patinás brit csapatra.

Az eddigi technikai igazgató, Paddy Lowe bukása után a grove-i alakulat egy igazi nagyágyú, sőt legenda bevetésével próbálja ezt megakadályozni, a csapat a társalapító és műszaki főnök Patrick Headet csábította vissza, a szakember tanácsadóként segít a talpra állásban.

Head 1976-ban Frank Williamsszel együtt hívta életre az alakulatot, amely közös irányításuk alatt hét egyéni és kilenc konstruktőri bajnoki címet szerzett. Az angol 2011-ben hagyta el az alakulatot, visszavonult, azóta a Williams egy futamgyőzelmet szerezett (Spanyol Nagydíj, 2012) és bár a hibridkorszak első két évében – nagyban köszönhetően a domináns Mercedes-motornak – a konstruktőri bajnokság 3. helyén zártak, 2016-tól megindultak a lejtőn.

F1: Nagyágyút hívott segítségül a Williams 1

A Williams idén nem is készült el időben az új autóval, a téli tesztelést két és fél nap késéssel kezdték, az FW42-es ráadásul siralmasan lassú, és még most, a második forduló idején is pótalkatrész-hiánnyal küzdenek.

“Van egy kis elmaradásunk amiatt, hogy nem készült el az autó tesztelés kezdetére, de a gyárban mindenki keményen dolgozott, hogy meglegyenek a szükséges pótalkatrészek. Őszintén szólva mindenből van tartalék, csak arra kell vigyázni, hogy a pilóták odakint, a pályán ne csináljanak olyasmit, ami miatt kifogyhatunk. Az idénynek ebben a szakaszában amúgy is több csapat van hasonló helyzetben. Nyilván nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, de engem nem aggaszt különösebben a helyzet” – mondta Bahreinben a csapatot irányító Claire Williams a Motorsport.comnak.

Ami a tempót és a kilátásokat illeti, így beszélt:

“Az eredménytáblából egyértelmű, hol vagyunk. De nem hiszem, hogy ez abból fakad, hogy kimaradt két tesztnap, egyszerűen ezt tudja az autónk. Ahogy gondolhatják is, megvannak a terveink arra, hogy a lehető legtöbbet lefaragjuk a kilencedik csapathoz képest, ezen dolgozunk.”

A kérdésre, hogy tartanak-e attól, hogy az időmérőn elvéreznek a 107%-os szabály miatt, így felelt Williams: “Szerintem nem fogunk, igazából úgy vélem, hogy ezen a pályán egy kicsit könnyebb dolgunk is lesz, mint Ausztráliában.”

Forrás: Fotó: Getty Images