Michael Schumacher 1996 és 2006 közti ferraris sikerkorszakának egyik kulcsfigurája az akkori csapatfőnök Jean Todt volt – persze nem szabad megfeledkeznünk a tervező Rory Byrne-ről és a technikai igazgató Ross Brawnról sem –, most pedig a második generációban folytatódik a közös munka, ugyanis a ma az FIA elnökeként dolgozó Todt fia, Nicolas lett a maranellói csapat utánpótlásprogramjába igazolt kis Scumacher, Mick menedzsere, írják az olasz lapok.

A Forma-3-as Európa-bajnoki cím tavalyi megnyerése után a 19 éves ifjonc idén a Forma-2-ben versenyez majd, menedzsere, Todt pedig azt mondja, hogy bár a cél az F1, nem fognak kapkodni:

“Mick nem úgy van vele, hogy most vagy soha. Tudja, hogy még sokat kell tanulnia. A legtöbb pilóta elkapkodja a dolgokat, ami utólag hibának bizonyul” – magyarázta a korábban Felipe Massát, Pastor Maldonadót, Danyiil Kvjatot is menedzselő, jelenleg Schumi mellett az új Ferrari-pilóta Charles Leclerc pályafutását is egyengető Todt.

Az FIA-elnök papa, Jean Todt a napokban a Bildnek beszélt úja az öt évvel ezelőtti síbalesetben szerzett agysérülésével otthon lábadozó hétszeres bajnok legendáról, pontosabban a mostani kapcsolatukról:

“Közelebb állunk egymáshoz, mint valaha. Azt mondanám, hogy mindent tudok róla” – mondta a Bildnek a Schumit ma is rendszeresen látogató egykori főnök és jó barát.