Azt gyakorlatilag már mindenki tényként kezeli, hogy a Red Bull 2019-re visszahívja a tavaly ősszel ejtett Danyiil Kvjatot a Toro Rossóhoz, ám a kiscsapat másik ülésének sorsa továbbra is nyitott.

Az energiaital-gyártó egyik jelöltje saját nevelés, az idén a Forma-3-as Európa-bajnokságban küzdő Daniel Ticktum, ám a 19 éves angol esetében van egy nagy bökkenő: a jelen állás szerint nincs, és 2019-re nem is lehet meg neki a Forma-1-es szuperlicenchez szükséges előírt pontszám.

Ticktum korábban egy Forma-4-es incidens miatt kétéves formaautós eltiltást kapott – ebből egy évet később elengedtek –, így 2016-ban csak alkalmilag versenyezhetett és 2017-ben, a Forma Renault 2.0-ban elért 7. helye sem hozott neki pontokat.

Az ifjonc jelenleg a Forma-3 éllovasa, de egyre keményebben szorongatja a megtáltosodott Mick Schumacher, azonban még ha be is húzná a bajnoki címet, csak 30 pontot szerezne a szuperlicenchez szükséges 40-ből. (A Nemzetközi Automobil Szövetség épp 2018-ra csökkentette az értéket 40-ről 30-ra, hogy ezzel is a Forma-2 felé terelje a fiatalokat.)

A veterán szakújságíró, Joe Saward szerint a Red Bull igyekszik meggyőzni az FIA-t, hogy a hiányzó pontok ellenére is beengedjék Ticktumot az F1-be.

“A Forma-3-as Európa-bajnoki címért járó 30 pont nem lenne elég számára fellépéshez. Ugyanakkor 2017-ben megnyerte a Makaói Nagydíjat, a Red Bull érvelése szerint mivel az az FIA Forma-3-as világkupája, azért is járhatnának pontok. De így is csak úgy jöhet össze (a Forma-1-es szuperlicenc), ha Ticktum megnyeri a bajnoki címet, az FIA pedig a Motorsport Világtanács következő, október 12-i ülésén megszavazza a pontrendszer megváltoztatását” – írta Saward.

Ha Ticktum 40 pontja nem jön össze, vagy nem kap felmentést, az F3-as 1. vagy 2. helyért járó pontok arra azért jók lesznek, hogy megszerezze a Nemzetközi A versenyengedélyt, amivel legalábbis Forma-1-es teszteken vezethet majd – a nyári hungaroringi teszten ennek hiányában nem vehetett részt az angol.

Forrás: Fotó: Europress