Felipe Massa már az első, 2016-os visszavonulása idején is a Forma-E felé kacsintgatott, ám a Williams váratlanul visszahívta a tavalyi évre, a szerződéshosszabbítás/végső búcsú kérdése pedig sokáig húzódott, így a brazil lemaradt a 2018/19-es idényről.

Most már viszont biztos a szereplés, kedden bejelentették, hogy az egykori Sauber-, Ferrari- és Williams-pilóta a következő, 2019/20-as szezonban a széria versenyzője lesz, a Venturi-csapattal három évre írt alá.

“Nagy örömmel csatlakozom a Venturi-csapathoz és a Forma-E-hez, amely igen rövid idő alatt nagyszerű versenysorozattá nőtte ki magát. Jó néhány éve jeleztem már, hogy érdekel ez az innovatív, jövőbe tekintő szakág, amely exponenciális ütemben fejlődik. Különösen tetszik a versenyhétvégék menete, a belvárosi utcai pályák és a szurkolókkal való szoros kapcsolat. Alig várom, hogy a hónap végén tesztelhessek!” – mondta a 37 éves, 11-szeres F1-es futamgyőztes brazil.

A csapat vezetője, Gildo Pastor így üdvözölte az F1-es veteránt:

“Megtiszteltetés, hogy Felipét a Venturi családban üdvözölhetem! Nagy szükségem volt rá, a sebességére, az őszinteségére. A Forma-E-ben nagyon bonyolult az autók felkészítése és a vezetés is, és még más kategóriáknál is nagyobb hangsúlyt kap a pilóták és a mérnökök közti együttműködés, ez a siker kulcsa. Felipe 15 évnyi Forma-1-es tapasztalata egyértelműen lökést ad majd nekünk, a szelíd természetét ismerve pedig biztos vagyok benne, hogy figyel majd a csapatra és igen gyorsan ráérez a Forma-E-re.”