Enyhén felhős, tavaszias időben (17 Celsius-fokos levegő- és 27 fokos aszfalthőmérséklet) sorakoztak fel az autók a bakui utcai pálya rajtrácsára a 2018-as Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj rajtjához.

Az élről a bajnoki éllovas Sebastian Vettel indult, mellőle a címvédő Lewis Hamilton, a második sorból Valtteri Bottas és Max Verstappen, a harmadikból Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen, a negyedikből a Force Indiá-s páros, Esteban Ocon és Sergio Perez, az ötödikből a renault-s Carlos Sainz és a williamses Lance Stroll kezdett.

A top10-ből az első öt a tartósabb szuperlágyon kezdett, míg Kimi Räikkönen, a Force Indiá-sok és a renault-sok az ultralággyal vágtak neki az első etapnak. Hátrébb a többség a szuperlágyat vette fel az első szakasznak, Romain Grosjean és Brendon Hartley a legtartósabb, lágy keveréket választotta, míg Pierre Gasly az ultralágyat.

A Pirelli számításai szerint az egykiállásos szuperlágy-lágy megközelítés a leggyorsabb az 51 körös futamon, a 20. körben elvégzett cserével, míg az utlralágy/lágy kombinációnál a 10. kör környékére tervezett kiállással. Lehetséges két kiállás is ultarlágy-szuperlágy-lágy kombinációval a 10. és 30. kör könyékén letudott bokszutcai látogatásokkal.

A lámpák kialvásakor Vettel és Hamilton is jól indult, viszont Räikkönen és Ocon ütközött, a Force Indiá-s francia a 3. kanyarban a falban zárta. Hátrébb Alonso és Szirotkin keveredett incidensbe, a spanyol defektet kapott, két keréken kullogott be a bokszutcába, ahol új orrkúpot is kapott. Räikkönen is megjárta a bokszutcát, lágyakat kapott.

Beküldték a biztonsági autót.

A sorrend a biztonsági autó mögött: Vettel, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Verstappen, Sainz, Gasly, Hülkenberg, Stroll, Leclerc, Vanddorne, Räikkönen, Hartley, Grosjean, Perez, Magnussen, Alonso, Ericsson.

A safety car az 5. kör vgén engedte el a mezőnyt, Vettel jól lépett el, a célegyenes után Verstappen megelőzte Ricciardót, Sainz pedig majdnem mindkettejüket elkapta, de végül kénytelen volt besorolni a holland mögé.

Sainz a 7. körben újra támadta Verstappent, sikertelenül, ám a 8. kör végén a célegyenesben újra próbálkozott, le is gyűrte a hollandot, míg mögöttük Hülkenberg verekedte magát keresztül Ricciardón. A német a 10. körre előzte meg Verstappent.

Hülkenberg hiába ment jól, a német a 11. körben ismételte a tavalyi produkcióját, a 11. körben a 4-es kanyarban a falnak vágta az autót, az 5. helyről esett ki.

A 12. körben Ricciardo DRS-sel támadni kezdte Ricciardót, a Red Bull-osok kanyarokon keresztül birkóztak, a kerekeik össze is értek, de a holland elöl tudott maradni.

A 15. körben Räikkönen elvette a 8. helyet Lance Strolltól.

16. kör: Sainz kiment lágy gumikért, a 13. helyre tért vissza.

Räikkönen újabb helyet javított, Leclerc megelőzésével a 6. lett.

A 18. körben jelezték, hogy az első szakaszban a DRS-aktiváló nem működik, ezért a versenyzőknek maguknak kellett figyelniük és kézzel kellett nyitniuk a hátsó szárnyat.

Hamilton a 20. körtől egyre jobban szenvedett a szuperlágyakon, elmérte a kanyarokat, a 23. körre fel is vette a lágyakat, a 3. helyre tért vissza, Verstappen elé. Sainz ugyanakkor a célegyenesen DRS-sel elment Alonso mellett.

Leclerc kereket cserélt, lágyakat vett fel, a 11. helyre érkezett vissza, Alonso mögé. A Sauber monacói újonca egy körrel később meg is előzte a kétszeres világbajnok spanyolt.

Ricciardo a 27. körben a DRS-sel megint megtámadta Verstappent, a 3. kanyarig csatáztak, de a holland ott a belső íven visszafűzte magát a csapattárs elé.

A vezető Vettel a 30. kör végén ment ki a bokszba, hogy a használt szuperlágyakat friss lágyakra cserélje, a német 10 másodperccel Bottas mögé, 8,5-tel Hamilton elé ért vissza a 2. helyre.

Ricciardo a 35. körben végül megcsinálta, ami előtte nem sikerült, megelőzte Verstappent a DRS-sel.

Mivel Bottas és a Red Bull-osok meglepően, minden előzetes számítást felülmúlva nyújtották a szuperlágyas első etapot, egyre inkább úgy tűnt, hogy a második szakaszra a lágy helyett a sokkal gyorsabb ultralágyat választhatják.

A top10 sorrendje 15 körrel a leintés előtt: Bottas, Vettel, Hamilton, Ricciardo, Verstappen, Räikkönen, Perez, Grosjean, Sainz, Leclerc.

A 38.körben Ricciardo kiment a bokszba és ultralágyakat vett fel. Az ausztrál az 5. helyre tért vissza, onnan vágott neki a hajrának, Verstappen egy körrel később tette meg ugyanezt, viszont sikerült a csapattárs elé kijönnie, lenullázódott Ricciardo előzése.

Ricciardo a 40. körben a célegyenesben megint előzésbe kezdett, de a féktávon hátulról ráfutott az ívet lezáró Verstappenre, mindketten a bukótérben fejezték be a versenyt.

Beküldték a safety cart, miközben Bottas kiment a bokszutcába, felvette az utlralágyakat. Vettel, Hamilton és Räikkönen is cserélt a végső sprintre.

43. kör: Romain Grosjean a biztonsági autó mögött gumimelegítés közben a falnak vágta a Haast, a francia amatőr hibával szállt ki a versenyből a 6. helyről.

A sorrend a biztonsági autó mögött: Bottas, Vettel, Hamilton, Räikkönen, Perez, Sainz, Leclerc, Stroll, Alonso, Magnussen, Gasly, Hartley, Vandoorne és Ericsson.

A pilóták közül többen is jelezték a rádión, hogy a gumikat nem tudják melegen tartani, Hamilton azt mondta, le kellene inteni a versenyt. A biztonsági autó ennek ellenére a 48. körre elengedte a mezőnyt.

Bottas kiválóan lépett el, Vettel viszont bevetődött az első kanyarba, de óriási tempóval érkezett, szélesen fordult, Hamilton és Räikkönen is elment mellette.

A vezető Bottas törmelékre futott, a 49. kör kezdetén a célegyenes végén jobb hátsó defektet kapott, visszaesett, majd kiállt egy bukótérbe, hátrébb Perez megelőzte Vettelt.

A sorrend: Hamilton, Räikkönen, Perez, Vettel, Leclerc, Sainz, Alonso, Stroll, Vandoorne, Gasly, Hartley, Ericsson, Magnussen.

Az utolsó körön már nem történt pozíciócsere, így Hamilton az 51. kör végén őt intették le elsőként, így megszerezte idei első futamgyőzelmét. Az angol most először győzött Bakuban.

A Mercedes világbajnoka mögött Räikkönen lett a 2., míg a Force Indiá-s Sergio Perez 2016 után újra a 3. lett az azerbajdzsáni pályán.

Vettel végül a 4. lett, amivel a bajnokság 2. helyére csúszott vissza, a renault-s Sainz az 5., az újonc Leclerc a 6. helyen megszerezte első F1-es pontjait, Alonso (7.) és Vandoorne (9.) is pontot hozott a McLarennek, Stroll (8.) a Williams idei első pontjait hozta, míg a Toro Rossó-s Brendon Hartley Leclerc-hez hasonlóan a száguldó cirkuszban először ért be a top10-ben.

Forrás: Fotó: Europress