Fernando Alonso pénteken megkezdte hivatalos felkészülését a hó végi daytonai 24 órás versenyre, először vezette a pályán a United Autosports LMP2-es Ligier-jét. A kétszeres világbajnok McLaren-pilóta csak pár kört ment, de egy kellemetlen apróságtól eltekintve tetszett neki az élmény.

“Sajnos nem volt sok időm, csak három kört mentem délelőtt, de ahhoz elég volt, hogy ráérezzek az autóra ezen a pályán is. Nyilván a döntött kanyarok különlegesek, az ember érzi a terhelést a testében és hogy változik a kilátás. Élvezetes volt, eddig jó” – mondta a Forma-1-es spanyol.

És hogy mi volt a probléma?

“Egyelőre a fő gond a biztonsági öv. Mármint az, amelyik a lábak közé kerül, értik. Az, hm, lehetne hosszabb. Szóval ez volt a legnagyobb kihívás, ezzel még foglalkoznunk kell” – utalt arra, hogy a legnemesebb szervét megnyomorgatta az öv.

2018 racing season officially started 😊😊😊 #unitedautosports #test #daytona24 #bell #kimoa #kartingschool

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés, Jan 5., 2018, időpont: 10:17 (PST időzóna szerint)

Közismert, hogy Alonso valamikor, talán már idén szeretne elindulni a Le Mans-i 24 óráson, nem is titkolja, hogy a daytonai versenyen méri fel, neki való-e a hosszútávú versenyzés.

“Ez a futam amolyan első lépés a hosszútávú versenyzés terén, hogy lássam, milyenek ezek a versenyek, mennyire élvezem. Remélhetőleg pozitív lesz a válasz. A daytonai 24 órás után jobban átlátom majd ezt a szakágat, és természetesen az egyik célom a Le Mans-i győzelem és a hármas korona. Szóval nagyszerű lenne ha sikerülne az idei évbe beilleszteni a Le Mans-t, hiszen idén nem leszek ott az Indy 500-on, jövőre pedig megint megpróbálkozhatnék azzal.”

“Itt nagyjából ugyanaz lesz a cél, mint Indianapolisban volt: először is, hogy megtanuljam az eltérő vezetési technikákat, hogy tanuljak a hosszútáv-specialistáktól, hogy a 24 óra végén jobb pilótaként távozzak. Most először indulok hosszútávú versenyen, most először vezetek prototípus-sportkocsit, először versenyzek majd éjszaka, először vezetek majd úgy, hogy a pályán GT-autók is lesznek ugyanakkor, szóval sok lépésről lépésre ismerkedek mindennel. Nagy kihívás, de ahogy Indianapolisban, most is készen állok, szeretném kiélvezni, ha pedig versenyképes leszek, látom a lehetőséget, igyekszem majd kihasználni.”

Forrás: Fotó: Twitter/Fernando Alonso/United Autosports/McLaren