Hiába az eredmények és a világbajnoki címek, Nelson Piquet sosem volt igazán kedvelt figura a Forma-1-es paddockban, sőt hazájában sem, a most 65 éves brazil ritkán is nyilatkozik. Most azonban megszólalt, Fernando Alonsót kritizálta élesen.

“Fernando Alonso lehetősége lett volna öt világbajnoki címet nyerni, de az a helyzet, hogy akárhová megy, mindenütt bajt kever. Fantasztikus versenyző, ugyanakkor viszont olyan ember, aki sok-sok problémát okoz, végül elüldözi az embereket a csapatoktól” – nyilatkozta az egykori Brabham-, Willliams-, Lotus- és Benetton-pilóta a spanyol La Sextának.

“Politikai szempontból nagyon rosszat tesz a csapatnak. Amikor valaki bekerül egy csapathoz, türelmesnek kell lennie, közösen kell dolgoznia mindenkivel, aztán majd jönnek a győzelmek. Ő viszont azonnal a maximumot akarja, ez pedig hibás hozzáállás” – magyarázta.

Nem csoda, hogy Piquet rossz véleménnyel van Alonsóról, hiszen fia, Nelsinho Piquet 2008-2009-ben a spanyol renault-s csapattársaként ásta el magát az F1-ben örökre azzal, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon utasításra a falnak ment, hogy ezzel győzelmi pozícióba juttassa a spanyolt.

Piquet megkérték, hogy mérje össze Alonsót a négyszeres bajnok Lewis Hamiltonnal, így felelt: “Szerintem nem jobb nála Alonso. Úgy gondolom, hogy egy szinten vannak.”

Forrás: Fotó: Europress