Herry Ferguson, mielőtt remek ötletét a sportpályára ültette, komoly tapasztalatokat szerzett ezen a téren, mivel az Egyesült Királyság vezető gyártójaként állított elő összkerékhajtású megoldásokat Ford traktorok számára.
A négykerékhajtású “szivar” megvalósításának terve nem volt új keletű, mert már 1932-ben létezett a Bugatti T53-as, de az gyorsan a feledés homályába merült, és soha nem állt rajthoz. A mi Fergusonunk viszont pályára küldte csodamasináját, 1961-ben az Angol nagydíjon.
A konstrukció egyéb részei nem számítottak csúcstechnikának, orrában 1.5 literes 4 hengeres feltöltős Climax motor pörgött, ami teljesítményben (151 LE) elmaradt a V6-os szívó erőforrásoktól, ráadásképp még súlyfelesleggel is küszködött. A hajtáslánc igazi, keményvonalas összkerékhajtásnak számított, három difije volt, első, hátsó és középső, mely utóbbi az erő elosztására szolgálta a tengelyek között.

Úttörő konstrukciónak számított az összkerékhajtás megvalósítása ekkora, versenyautóra átszabott méretben
Az említett debütálás 1961-ben az Angol Nagydíjon történt, a merőben új konstrukciót egy privát csapat, Rob Walker alakulata állította csatasortba, Jack Fairman vezetésével. Ebben az időszakban az istállók indíthattak különböző autókat, így lehet, hogy a Ferguson mellett egy Lotus állt a Walker garázsban, amit nem más mint Stirling Moss vezetett. A tervezők imáját meghallgatta az ég, ömlött az eső az első edzésen! Stirling Moss, kipróbálta a csodamasinát, a legjobb időt futotta a Fergusonnal, másnap azonban visszapártolt a Lotushoz, így a Ferguson volánjához csapattársa Jack Fairman ült.

Egy futamnyi hírnév jutott a négy kerékkel kaparó angol gépnek, ahol nehéz vezethetősége ellenére akár történelmi győzelmet is arathatott volna
A makacskodó motort csak betolással tudták újraindítani, amit a szabályok tiltottak, de az angol mégis nekilendült a versenynek, hátha megússza a fekete zászlót. Az egyre inkább belelendülő Mosst később mégis kiintették, (pedig leggyorsabb körében 9 mp-el volt jobb mint Fairman!) és az egyre gyorsuló sztárt diszkvalifikálták a versenyből.

Stirling Moss egyik kedvence a Ferguson P99, ami tökéletes állapotban maradt fenn, és különböző rangos autós rendezvényeken még ma is feltűnik az angol legendával a volánja mögött
A következő évtizedekben még több csapat próbálkozott mind a négy kerékre átvinni a motor erejét, de a megoldás végül sok egyéb mellett szintén tiltólistára került a nyolcvanas évek elejére.


