
“Jól szórakoztam a pályán” – mondta a KV Racing pilótája. “Sajnos, volt egy kis problémánk az üzemanyagszint-mérővel, így a verseny végére kifogyott a benzin az autómból.”
“Élveztem a versenyt és a küzdelmet a többi autóval, de jó lett volna, ha kicsit keményebben tudom nyomni. Sokat tanultam ezen a hétvégén, alig várom, hogy néhány nap múlva visszaülhessek az autóba.” A sorozat ezen a hétvégén az alabamai Barber Motorsports Parkban folytatódik.
Az F1-ben 19 szezont lehúzott Barrichello debütálását nagy figyelem kísérte, a lelátókon nagy számban lengettek brazil zászlókat. Barrichello mosolyogva tudta le a verseny előtti procedúrát, akivel tudott, kezet rázott.
“Eltart majd egy ideig, amíg Rubens hozzászokik a hideg gumikhoz és az újraindításokhoz” – nyilatkozta Kevin Kalkhoven, a KV Racing társtulajdonosa. “Nagy dolgokat várok tőle, de bele fog szokni ebbe a közegbe. Nagyszerű pilóta, a visszajelzései pedig nagyon értékesek. Nagy öröm együtt dolgozni vele.”
“Rubens nevének köszönhetően az IndyCar nemzetközi szinten is nagyobb figyelmet kap” – vélekedett a kétszeres bajnok Scott Dixon. “Új autók és motorgyártók léptek be idén az IndyCarba, Rubens érkezése még nagyobb felhajtást csinál.”
