A Williams történetének legpocsékabb idénye után jelentette be a társalapító-főmérnök Patrick Head, hogy a következő szezontól már nem veszi ki a részét a cég F1-es tevékenységéből. Head a Williams 1977-es alapítása óta folyamatosan a csapatnál dolgozott, a Forma-1 egyik legismertebb figurájának számít. A 2012-es szezontól hivatalos minőségben már nem utazgat a csapattal, a Williams hibrid fejlesztésekre koncentráló részlegét irányítja.
“Nem nevezném ezt visszavonulásnak, de kétségtelen, hogy a Williams F1 2012-es programjában már nem veszek részt” – mondta Head az Autosportnak. “A Williams Hybrid Powerben dolgozom majd, ami talán szárazan és unalmasan hangzik, technológiailag ugyanakkor nagyon előremutató és érdekes dolog. Még unalmasabbnak tűnhet, ha azt mondom, buszos és egyéb fejlesztésekre koncentrálunk, olyanokra, melyek kereskedelmileg hasznosak lehetnek a cég számára.”
Head kicsit bánja, hogy egy olyan szezon után búcsúzik, amelynek során a Williams mindössze öt pontot szerzett, 36-tal kevesebbet, mint a konstruktőri versenyben előtte végzett alakulat. “Az biztos, nem olyan idény után akartam elköszönni, mint amilyen mögöttünk áll. De ha belegondolok, miben tudnék segítségére lenni Mike Coughlannek, Mark Gillannel és Jason Somervile-nek, be kell látnom, hogy semmiben. Ez már nem érdekel, ami nem jó a cégnek. Úgyhogy eldöntöttem, mást csinálok.”
Head szerint az idei átszervezések meghozzák a várt eredményt és elindul felfelé a Williams, de nem azonnal. “Az említett szakemberek jók és hiszem, hogy képesek jó irányba vinni a csapatot. De már viszonylag régóta gyengébbek az eredményeink, ezen egyéves ciklus alatt alatt nem lehet változtatni.”
