Jenson Button (1.): “Ez a versenypálya mindannyiunk számára különleges, itt győzelmet aratni sokat jelent számomra. Főleg, hogy különleges a kapcsolatom a Japánnal, az országnak is nehéz volt ez az év, nagyszerű, hogy éppen itt tudtam győzni. Köszönet jár a csapatnak a sok fejlesztésért, amelyek az elmúlt hetekben készültek, jó munkát végeztünk és kiderült, hogy az élcsapatok közelebb kerültek egymáshoz. De most inkább Sebastianról kellene beszélnünk, aki elképesztő munkát végzett idén, fenomenális teljesítményt nyújtott, egyszerűen érinthetetlen volt. Gratulálok neki!”
Fernando Alonso (2.): “Először is gratulálok Sebastiannak világbajnoki címéhez. Mai eredményünk elérésében meghatározó volt a stratégia, jelentős volt a gumikopás, de jó pillanatokban álltunk ki. Sok problémás verseny után ez egy nagyon jó eredmény számunkra, sok motivációt ad számunkra a siker, a következő évre is.”
Sebastian Vettel (3.): “Nehéz szóhoz jutni ilyen pillanatban, ráadásul még nincs is vége mindennek. Ma talán nem sikerült minden annyira tökéletesen, mint szerettünk volna. Lágy keveréken nem voltunk annyira gyorsak és a végén sem tudtam megelőzni Fernandót, hiába próbálkoztam. Monzában sikerült, az év manőverével, még jó, hogy nem engedett el újra.
Rengeteg dolog kavarog ilyenkor az ember fejében, sok mindent szeretnék mondani, mindenkinek nagyon hálás vagyok. Azoknak, akik a gyárban éjt nappallá téve dolgoznak és kiváló pozícióba hoznak minket a versenypályán, és persze az állandó stábnak is. Nehéz lenne most mindenkit felsorolni, akinek köszönetet mondok, talán a személyi edzőmet, Tommi Pärmäkoskit és családját tudnám kiemelni, aki sosem engedte, hogy lazítsak és elszálljak. Nagyszerű érzés, hogy a szoros verseny ellenére mindig egy lépéssel a többiek előtt tudtunk járni, az a cél, hogy továbbra is előttük maradjunk.
A címvédés egyedül nem sikerülhetett volna, mindenkinek köszönet jár, aki segített benne.”