Hiába jósoltak az F1-e szereplők a korábbiaknál sokkal izgalmasabb barcelonai versenyt, a Spanyol Nagydíj a “hagyományokhoz híven” idén is inkább a boksz- és gumistratégiákon dőlt el. Vettel kemény küzdelemben, de újabb futamot húzott be, idén negyedszer is győzött.
A rajtnál Vettel ügyesen ért fel a pole-ból induló Webber mellé, a két Red Bull-os egymással küzdött, Fernando Alonso azonban zseniálisan kapta el a startot, az első kanyar belső ívén már ő volt az első helyen. Mögötte végül Vettelé lett a második pozíció, Webber a harmadikként fordult.
Button pocsékul rajtolt, csúnyán visszaesett a 10. helyre, Michael Schumacher viszont a 6. pozícióig kapaszkodott. Az utolsó helyről kezdő Nick Heidfeld a 17. helyig tört előre.
A vezető Alonso-Vettel-Webber-Hamilton négyes 3-4 kör alatt elhúzott az üldözőktől. Mögöttük Petrov, Schumacher, Rosberg, Massa, Button és Buemi sorakozott a pontszerző helyeken.
Az élmezőny kerékcseréit Vettel kezdte, lágy gumit lágyra váltott, Button mögé ért vissza a 9. helyre, de gyorsan megelőzte őt, majd Massát és Rosberget is. Alonso és Webber egy körrel később állt ki, majd Hamilton, Massa, Petrov következett – az ausztrál tovább bukott, a cserék után Hamilton mögött csak a negyedik volt.
A második cseréknél alaposan átrendeződött a vezetők sorrendje: Vettel egy 8 körös etap után gyorsan cserélt, bőven az egy körrel később kiálló Alonso elé került, Hamiltonnak pedig az elnyújtott, gyors körökre építő etapjával sikerült a második helyre kerülnie.
A kiállások után tehát Vettel vezetett, mögé Hamilton került, Alonso a harmadik helyre esett vissza, a spanyolt pedig még Webber is fenyegette a negyedik helyről. Az ausztrál előzni viszont nem tudott, a célegyenesben kijelölt DRS-zóna nem igazán jelentett segítséget, a páros az egy időben végrehajtott kiállása után is folytatta a kergetőzést.
A lágy gumin sokkal gyorsabb Button utol is érte őket, mindkettejüket meg is előzte, ügyesen hajtotta végre a többiekétől eltérő gumistratégiáját – az első ötösből a többiek már keményre váltottak. Alonso alig 10 kört bírt csak a keménnyel, majd kiállt egy újabb ugyanilyen szettért, amit a csapat közlése szerint már a végéig kellett használnia.
A KERS átka a 20 körrel a vége előtt ütött be megint a Red Bullnál, a csapat közölte Vettellel, hogy nem használhatja a berendezést. Később megint a bevetésre utasították.
A Red Bull és a McLaren pilótái a 48-49. körben tették fel az utolsó, újabb kemény szett gumijaikat, pozíciócsere azonban nem történt, Vettel megőrizte a vezetést, mögötte Hamilton, Button, Webber és Alonso sorakozott.
Az 51. körben Heikki Kovalainen törte össze a Lotust a 4-es kanyar bukóterében. Versenyzői hiba volt, a finn ép bőrrel megúszta.
Idő közben Lewis Hamilton teljesen felzárkózott Vettelre, a támadásokat az 55. körben kezdte, a célegyenesben újra és újra a német nyakába került, de az első kanyarig nem tudott elég lendületet szerezni, hiába próbálkozott körről körre.
Alonso teljesen leszakadva a az 5. helyen autózott, kört kapott, a Ferrari stratégiája nem jött be. A csapat gondjait szaporította, hogy a 61. körben Massa sebességváltó-hiba miatt kiállt.
Mivel Hamiltonnak nem sikerült elkapnia Vettelt, az angol a második lett, mögötte a szépet mentő Button szerezte meg a harmadik helyet.
Webber távoli negyedik lett, a helyi hős, Alonso nem tudott sokat adni a közönségének, lekörözött ötödikként végzett. A további pontszerző helyeken a két Mercedes (Schumacher 6., Rosberg 7. – a csapat idei legjobb eredménye), a friss gumikkal a mezőnyön keresztülvágó Nick Heidfeld és a két Sauber osztozott.
A stewardok a sárga zászlók figyelmen kívül hagyása miatt Hamiltont, Buttont, Webbert és a Toro Rossó-s Jaime Alguersuarit is vizsgálat alá vonták a futamot követően, végül büntetést nem kaptak, csak megrovásban részesültek.
A világbajnokság a jövő hétvégén a Monacói Nagydíjjal folytatódik.
Spanyol Nagydíj, Barcelona, 2011.05.22.
- Név
- Csapat
- Idő
- Kör
- 1
- Sebastian Vettel
- Red Bull-Renault
- 1:39:03.301
- 66
- 2
- Lewis Hamilton
- McLaren-Mercedes
- + 0.630
- 66
- 3
- Jenson Button
- McLaren-Mercedes
- + 35.697
- 66
- 4
- Mark Webber
- Red Bull-Renault
- + 47.966
- 66
- 5
- Fernando Alonso
- Ferrari
- + 1 kör h.
- 65
- 6
- Michael Schumacher
- Mercedes GP Petronas
- + 1 kör h.
- 65
- 7
- Nico Rosberg
- Mercedes GP Petronas
- + 1 kör h.
- 65
- 8
- Nick Heidfeld
- Lotus Renault GP
- + 1 kör h.
- 65
- 9
- Sergio Perez
- Sauber
- + 1 kör h.
- 65
- 10
- Kamui Kobajasi
- Sauber
- + 1 kör h.
- 65
- 11
- Vitalij Petrov
- Lotus Renault GP
- + 1 kör h.
- 65
- 12
- Paul di Resta
- Force India-Mercedes
- + 1 kör h.
- 65
- 13
- Adrian Sutil
- Force India-Mercedes
- + 1 kör h.
- 65
- 14
- Sebastien Buemi
- Toro Rosso-Ferrari
- + 1 kör h.
- 65
- 15
- Pastor Maldonado
- Williams-Cosworth
- + 1 kör h.
- 65
- 16
- Jaime Alguersuari
- Toro Rosso-Ferrari
- + 2 kör h.
- 64
- 17
- Rubens Barrichello
- Williams-Cosworth
- + 2 kör h.
- 64
- 18
- Jarno Trulli
- Team Lotus
- + 2 kör h.
- 64
- 19
- Timo Glock
- Marussia Virgin Racing
- + 3 kör h.
- 63
- 20
- Jerome D’Ambrosio
- Marussia Virgin Racing
- + 4 kör h.
- 62
- 21
- Narain Karthikeyan
- Hispania Racing
- + 5 kör h.
- 61
- 22
- Felipe Massa
- Ferrari
- kiesett
- 0
- 23
- Heikki Kovalainen
- Team Lotus
- kiesett
- 0
- 24
- Vitantonio Liuzzi
- Hispania Racing
- kiesett
- 0
- Legjobb kör: 1:26.727 Lewis Hamilton





