Sir Frank Williams és Adam parr, a Williams F1 Team ügyvezetője
Lewis Hamilton dedikál
A Mercedes kormánya
Michael Schumacher rajongói körében
42 fotó
F1: A Mercedes a harmadik erő? 6 Az első két szabadedzés alapján a Mercedes versenyzői úgy látják, hogy a csapat tovább javult, a fejlesztésekkel szombaton a harmadik erő szerepéért küzdhetnek az időmérőn.

“Elég jó péntekünk volt, egyértelmű a javuló tendencia, a fejlesztések beváltak. Ezzel együtt a többi csapat is fejlesztett, szóval az adatok részletes ismerete híján talán annyit mondhatnék, hogy a harmadik sorért küzdhetünk. Holnap tovább folytatjuk a munkát a teljesítmény javításán” – mondta a napot hetedikként záró Michael Schumacher.

A Törökországban a harmadik rajtkockát megszerző Nico Rosberg ma a hatodik legjobb – a ferraris Alonsóéval nagyjából megegyező – időt futotta, de úgy véli, hogy ennél még több is van az autóban, csak a programjuk és a körülmények miatt nem látszott.

“összességében tisztességes nap volt. Eredményesen teszteltünk, elsősorban a megtankolt etapokra koncentráltunk, talán ezért nem végeztünk előrébb. Rá is jöttünk valamire, ez a lényeg. Nem volt könnyű a mai nap, erős volt a szél és a gumik sem működtek igazán, trükkös volt”