37 fotó
F1: Heidfeld jobb ennél 6 A Renault-nál nem egészen olyan eredményt vártak a kvalifikációtól, mint ami összejött Melbourne-ben, hiszen Vitalij Petrov ugyan a hatodik helyig kapaszkodott, a veterán Nick Heidfeld a 18. idővel messze nem hozott ki mindent az autó potenciáljából.

“A kemény munka és a nehéz tél után nagyszerű érzés, hogy a harmadik sorba kvalifikáltam. Nagy volt a nyomás a Q3-ban, mert csak egy nekifutásom volt, pont a legvégén. Nem volt második esély, örülök, hogy sikerült jó kört teljesítenem. Az autó már az első edzéstől jónak tűnt, és végig sikerült tovább javítanunk. Jó helyzetből várjuk a versenyt, holnap pontokért küzdhetünk. A gumik miatt sem aggódom nagyon, eddig jól viselkedtek, a télen tapasztalt hirtelen romlást sem láttuk most” – mondta az idén második évét kezdő Petrov.

A sérült Robert Kubica helyére szerződtetett Nick Heidfeld természetesen csalódott volt a gyenge eredmény miatt, a kvalifikáción minden rosszul sült el számára:

“Csalódott vagyok, amiért ennyire hátulról kezdek az idény elején. Nem volt könnyű időmérő, gondom volt a KERS-szel, ezért változtatnom kellett a beállításokon, ez pedig az egyik mért körömbe került. Utána nagy volt a forgalom, próbáltam teret találni, de nem sikerült. Pech, de most már túl kell lépnem ezen. Ahogy Vitalijnál láthattuk, az autó gyorsnak tűnik, a verseny még nyitott, remélem holnap előrébb léphetek és pontokért harcolhatok” – kommentálta a kvalifikációt a német.

A csapat technikai igazgatója, James Allison szerint Heidfeld biztosan többet tud ennél, az autó sem rossz, de van még hova gyorsulni.

“Nagyon örülünk Vitalij hatodik rajthelyének, de sajnáljuk Nicket, aki a problémás Q1 végén korán búcsúzott. A 18. pozíció egyértelműen nem tükrözi a hétvégén mutatott tempóját.”

“A téli tesztek alapján nehéz volt megtippelni, hol is állunk az erősorrendben, de mindenképp elégedett vagyok azzal, ahogyan Vitalij a hétvége és az időmérő szakaszai folyamán folyamatosan javítani tudott. De még így is nagy a hátrány a pole-hoz képest, ennek a lefaragásán még dolgoznunk kell.”

“A téli tesztek alapján az autó elég jól bánik a gumikkal, ezért remélhetőleg jól rajtolhatunk holnap és mindkét autónk előrébb léphet. Korai még a versenytempóról találgatni, de azt hiszem, a futamon tarthatjuk és még javíthatjuk is az időmérős versenyképességünket” – magyarázta a renault-s szakember.