“Nagyon örülök, hogy mindkét autó célba ért és megszereztük az első pontot. Annak ellenére, hogy a poros oldalról indultam, jó volt a rajtom, és az autó tempója is jó volt az elején. A stratégiánk nem volt könnyű. Az autó a keményebb gumikon ment jól, így az elején nagyon rövid első etapot mentem a lágyon. Tíz kör után cseréltem és utána a verseny végéig ugyanazon a szetten mentem, a végére már látszott a vászon is a jobb elsőmön. Azután már nagyon óvatos voltam, különösen a 8-as kanyarban, ezért is nem védekeztem keményen Adrian Sutil (9.) ellen.” – foglalta össze a versenyét a japán újonc.
Kobayashi csapattársa, a veterán Pedro de la Rosa mindössze egy hellyel hátrébb, tizenegyedikként ért be, így a főnök, Peter Sauber igazán elégedett volt.
“Az egész hétvégét tekintve világos, hogy megerősítettük a már Barcelonában is látott felívelést. Persze szerencsénk is volt, de mindkét autónk célba ért és végre megszereztük az első, nagyon is megérdemelt bajnoki pontunkat is!”





