A Bernie Ecclestone által követelt összeget Hockenheim állami támogatás nélkül nem képes kifizetni, erre azonban hiába várnak a pálya vezetői, ugyanis már többször kijelentették a tartományi kormányzat illetékesei, hogy nem szállnak be az autóverseny rendezésébe. Ecclestone nem viszi lejjebb az árat, és már szinte búcsúzik is a helyszíntől.
“Nem olyan rég én is részt vettem egy jelentősebb befektetésben a Hockenheimringen, sajnálnám, ha kiesne a naptárból” – utalt a pálya 2002-es felújítására Ecclestone a német Sport Bildnek nyilatkozva.
Abban azonban nem változtat véleményén a kisember, hogy a szükséges pénzt az olimpiai játékok mintájára az államnak kellene állnia.
“Nagyon is érdeke az országnak, hogy megtartsa az egyik legismertebb sportot. Annyian várnak rá, hogy futamot rendezhessenek, hogy be se férne annyi verseny egy idénybe” – üzent Hockenheimnek Ecclestone.
A Német Nagydíjat idén a Nürburgringen rendezik, Hockenheimre elvileg 2010-ben kerülne újra sor, de hogy tényleg lesz-e futam, az egyelőre nagyon kétséges – döntés márciusban várható. Bernie nyilvánvalóan teljesíthetetlen követeléseinek az elmúlt két évben áldozatul esett már az indianapolisi Amerikai Nagydíj, a Kanadai Nagydíj, a Francia Nagydíj és a Kínai, a Török és a Brit Nagydíj sorsa is kétséges, ahogy a Nürburgring is jelezte már, hogy pénzügyi okokból legfeljebb kétévente tudnak versenyt rendezni.





