Legalább két hónapig gyógyul
Nagy jövője lehet
Vicces fiú, de ez rosszul is elsülhetett volna
Coulthard nem félti Webbert
31 fotó

Nagy jövője lehet

Nagy jövője lehet

Sebastian Vettel a  2008-as idény egyik igazi csillaga volt, az alig 21 éves német szeptemberben beírta magát a sport nagykönyvébe, amikor a Toro Rossóval az Olasz Nagydíjon megszerezte pályafutása és csapata első futamgyőzelmét. Vettel 2009-ben a Red Bullnál folytatja, de a távolabbi jövőben világbajnoki címet szeretne nyerni.

A spanyol El Paísnak adott interjújában a kérdésre, hogy mit szeretne jobban, a Ferrarinál versenyezni, vagy megnyerni a bajnoki címet, így válaszolt:

“Inkább világbajnok lennék. De ha tárgyilagosan nézzük, ez csak akkor sikerülhet, ha az ember az egyik legjobb autóban ül, a Ferrari pedig már bizonyította, hogy képesek ilyet építeni. Természetesen álomszerű lenne náluk versenyezni.”

Vettelhez kapcsolódó hír, hogy a pilóta hamarosan változtathat eddigi álláspontján, és ügyeinek intézését egy menedzserre bízhatja. Bár eddig mindent ő tartott a kezében, úgy hírlik, hogy volt csapatfőnöke, a Force Indiával is hírbe hozott Gerhard Berger elvállalhatja a német versenyző útjának egyengetését.

“Ha felbukkan a megfelelő ember, nem fogok nemet mondani” – nyilatkozta a témáról Vettel.