A csapatok nyáron alakult közös érdekegyeztető és -védelmi szervezete, a FOTA az utolsó versenyek mindegyikén tanácskozott, és folyamatosan a sport jövőjével kapcsolatos kérdésein dolgozik. Úgy tűnik, hogy mostanra a motorokról is sikerült közös álláspontot kialakítaniuk:
“Megvan az első, teljes egyetértésben elkészített csomag, amely a költségeket csökkenti majd. Megegyeztünk, hogy 2010-től megpróbáljuk bevezetni az [idényenként] 5 millió euróba kerülő motorokat. Arról is megegyeztünk, hogy 2011-től még olcsóbb motorokat gyártunk majd” – mondta a Gazetta dello Sportnak a FOTA elnöke, a ferraris Luca di Montezemolo.
A csapatok ezzel a tervezettel tulajdonképpen meg is feleltek az FIA kérésének hiszen a szervezet pontosan azt szerette volna, hogy 2010-től a független csapatok a mostani több tízmilliós kiadások helyett évi 5 millió euróért juthassanak erőforrásokhoz.
Bár a csapatoknak elvileg még az idény vége előtt elő kellett volna állniuk a Forma-1 jövőjével kapcsolatos tervezetcsomagjukkal, de Montezemolo azt állítja, hogy azért ez nem könnyű dolog, de a munka jól halad.
“Még 2008 vége előtt végzünk a 2010-et illető témákkal. A Japán és a Brazil Nagydíj között elképzelhetetlen lett volna az F1 jövőjét teljesen letudni. Több idő kell, de az együttműködés kiváló.”





